Kajak-kenu vk - Két arany 5000 méteren, 15 éremmel zártak a magyarok

Sport, 2020.09.27

A leghosszabb távon, 5000 méteren a kenus Adolf Balázs és a kajakos Bodonyi Dóra révén két győzelmet arattak, valamint további egy-egy második és harmadik helyet szereztek a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupán. A magyar csapat összesen 15 éremmel, 6 arannyal, 6 ezüsttel és 3 bronzzal zárta a vasárnap véget ért viadalt.

A korábban 1000 méter párosban ezüstérmes, 21 éves Adolf már az első, nagy kör után a hármas élbolyban lapátolt, majd féltávhoz közeledve felzárkózott a második helyre az orosz Kirill Samsurin mögé. A folytatásban az ő csatájukat láthatta az élen a közönség. Az Óbudai Ganz VSE versenyzője aztán a célegyenesben könnyedén faképnél hagyta rutinos riválisát, s a tavalyi világbajnoki ezüst után most vk-győzelmet ünnepelhetett ezen a távon.

Simon Sebestyén és a nők hasonló számában Kisbán Zsófia ötödik lett, Molnár Csenge pedig a hatodik helyet szerezte meg.

A szolnokiak 26 éves kajakosa, Bodonyi egy éve, a vb-n megnyerte az 5000 métert Szegeden, s azt már a start után látni lehetett, hogy ennél most sem akarja alább adni. Gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, végig ő állt a mezőnyt vezető, öt versenyzőt számláló csoport élén, s a hajrát is jól bírta. A szombati 1000 méter győztese, az ifjúsági olimpiai és világbajnok Rendessy Eszter a hatodik helyen ért célba. A férfi kajakosoknál Noé Bálint és Béke Kornél végig elöl haladt, s végül a győztes portugál Fernando Pimenta mögött a második, illetve harmadik helyen végzett.

A gyorsasági szakágban idén ez volt az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vett részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehettek a Maty-éren.

Eredmények:

5000 m:

férfiak:

--------

K-1:
1. Fernando Pimenta (portugál) 20:03.89 p
2. Noé Bálint 20:04.59
3. Béke Kornél 20:12.02

C-1:
1. Adolf Balázs 22:01.68
2. Kirill Samsurin (orosz) 22:09.95
3. Carlo Tacchini (olasz) 22:30.47
...5. Simon Sebestyén 23:20.90


nők:

----

K-1:
1. Bodonyi Dóra 22:21.89
2. Carola Schmidt (német) 22:22.44
3. Kristina Bedec (szerb) 22:22.70
...6. Rendessy Eszter 22:48.73

C-1:
1. Maria Mailliard (chilei) 25:09.23
2. Maria Corbera (spanyol) 25:09.45
3. Olena Csihankova (ukrán) 26:03.01
...5. Kisbán Zsófia 26:15.01
6. Molnár Csenge 26:45.53
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!