Kaposvárról rajtol a kerékpáros U23-as Nemzetek Kupája sorozat

Sport, 2023.05.17

Kihirdették az ORLEN Nations Grand Prix nemzetközi kerékpárverseny útvonalát, amely az U23-as Nemzetek Kupája sorozat első állomása lesz, és története során először érinti Magyarországot, ráadásul jövő szerdán Kaposvárról rajtol.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint az eseményre május 24. és 28. között kerül sor. A prágai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a korábbi évektől eltérően idén három szakasszal bővül a viadal.

A magyarországi szakaszok Kaposvártól Balatonföldvárig, majd Hatvantól Bükkszentkeresztig tartanak, ezt követően Szlovákiában folytatódik, majd Lengyelországban ér véget a megmérettetés. A 23 országból érkező válogatottak mellett a szervezők várják a fiatal és elhivatott amatőr kerékpárosokat is, akik vasárnap, az ORLEN Nations Grand Prix Challenge-en hegyi, egyéni időfutam formájában mérhetik össze teljesítményüket a profi kerékpárosokéval, Csehország egyik legnehezebb emelkedőjén.

"Rendkívül izgalmas lehetőséget kínál ez a verseny arra, hogy a tehetséges fiatalok megtapasztalhassák, mit jelent profi szinten kerékpározni. Az útvonalat úgy terveztük meg, hogy minden kerékpárosnak legyen esélye a győzelemre, versenyzői szinttől függetlenül" - mondta a prágai bejelentésen Czeslaw Lang főszervező, a Lang Team elnöke.

Magyarországot az U23-as nemzeti kerékpár-válogatott képviseli majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!