Karate Eb - György Dániel aranyérmes

Sport, 2022.05.28

György Dániel arany-, Boussebaa Aicha pedig ezüstérmet szerzett a törökországi Gaziantepben zajló karate Európa-bajnokság szombati versenynapján. A parakaratésoknál három medál jutott a piros-fehér-zöld színek képviselőinek.

György az első magyar, aki a japán eredetű küzdősportban felnőtt Európa-bajnok lett. A Tisza Volán SC 25 esztendős karatékája a 84 kg-osok döntőjében 3-2-re nyert a horvát Garibovic ellen, miután az előcsatározások során öt meccsét is győztesen vívta meg - írta beszámolójában a hazai szövetség.

György Dániel sikere azért is nagyon értékes, mert lábsérülés miatt egy évet kihagyott, és csak az elmúlt hetekben tért vissza a nemzetközi szintű versenyzéshez.

A szintén finalista Boussebaa Aicha nyakába ezüstérmet akasztottak, miután a plusz 68 kg-os nők küzdelmében a második helyen végzett. A 23 éves, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok több esztendei kihagyás után kezdte újra, és kevés választotta el attól, hogy rögtön felnőtt kontinensbajnok legyen.

A parakaratésoknál is kiemelkedő magyar sikerek születtek: az értelmileg akadályozottaknál megvédte Európa-bajnoki címét Kákosy Olívia, míg Csatári János és Szabó Alexandra bronzérmes lett.

A törökországi Eb-re 45 ország több mint ötszáz versenyzőjét nevezték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!