Készül a párizsi olimpiára a kajakos Molnár Péter

Sport, 2021.10.20

Novemberben elkezdi a vezetett edzéseket és szeretne ott lenni a 2024-es, párizsi olimpián a világbajnok kajakos, Molnár Péter, aki az idei, tokiói játékokról lemaradt.

Ahogy az M4 Sport szerdai Sporthíradó című műsorában fogalmazott, felemás érzései voltak a nyári olimpiát figyelve, mert egyrészt nagyon örült a magyar sikereknek, különösen volt párostársa, Tótka Sándor győzelmének, amelyet meg is könnyezett, másrészt rosszul viselte, hogy csak a televízión keresztül figyelheti a Japánban történteket.

A 35 éves Molnár 2019 tavaszán egy születési rendellenességet korrigáló szívműtéten esett át, majd visszatért, idén pedig a négyes tagjaként esélye volt kijutni az olimpiára, de végül lemaradt az indulásról.

"Nincs bennem tüske ezzel kapcsolatban, az illetékesek szakmai szempontok alapján döntöttek" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy alap beállítottsága miatt ő mindig úgy látja, hogy a pohár félig tele van. "Bár nem lehettem ott Tokióban, folyamatosan karban tartottam magam kerékpározással, futással, úszással, s ugyan még nem érzem a kedvet ahhoz, hogy hajóba üljek, novemberben elkezdem a vezetett edzéseket".

Azt mondta, a párizsi olimpiáig tekint előre, s a legfontosabb célja, hogy jövőre 500 méter egyesben a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. A 2024-es ötkarikás játékok gyorsasági kajak-kenu programjában az eddigi 12 helyett már csak 10 szám szerepel majd, ezek közül mindössze három lesz férfi kajakos, a K-1 1000 méter, illetve a K-2 és K-4 500 méter. Molnár Péter úgy nyilatkozott, hosszú távon párosban vagy négyesben szeretne szerepelni, de mindkét csapathajóhoz kell a jó egyéni teljesítmény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!