Két év után visszatérhet a kézilabdapályára Planéta Szimonetta

Sport, 2021.01.07

Március végén vagy április elején térhet vissza a kézilabdapályára a válogatott jobbátlövő Planéta Szimonetta, aki sérülések és műtétek miatt 2019 márciusa óta nem játszhatott.

Planéta Szimonetta A francia élvonalbeli Chambray Touraine magyar kézilabdázója az M4 Sport csütörtök délelőtti Sporthíradójában elmondta, nehéz és küzdelmes két év áll mögötte, de jelen állás szerint tavasszal már újra játszhat.

"Sokat kell még dolgoznom, de jó úton halad a rehabilitáció, és ha minden jól megy, akkor március végén vagy április elején tudok újra játszani" - nyilatkozta Planéta, aki 2011 és 2018 között 53 válogatott mérkőzésen 70 gólt szerzett.

A 27 éves jobbátlövő hozzátette, felépülése azért is húzódott el ennyire, mert amikor elkezdhette volna a rehabilitációt, a koronavírus-járvány miatti, tavaly tavaszi lezárások következtében nem tudott fizioterapeutával dolgozni, csak önállóan végezte a gyakorlatokat. Jelenleg a passzokat, a lövéseket és a bemelegítést már a csapattal tudja gyakorolni az edzéseken, az egyéni tréningeket pedig az erőnléti edzővel hajtja végre.

Planéta támadásban és védekezésben is rendkívül fontos és hasznos tagja volt a magyar válogatottnak a 2018 decemberében rendezett franciaországi Európa-bajnokságon, ám elhúzódó sérülése miatt azóta nem léphetett pályára a nemzeti együttesben. A márciusi, győri olimpiai selejtezőtornán még biztosan nem tud részt venni, sikeres kvalifikáció esetén az idén nyárra halasztott tokiói olimpián azonban már szeretne segítségére lenni a csapatnak.

"Szeretnék minél hamarabb visszakerülni a válogatottba, de ez egy elég hosszú folyamat lesz. Remélem, hogy nyáron meg tudják rendezni az olimpiát, és nagyon örülnék neki, ha legalább egy összetartásra oda tudnék kerülni. Meglátjuk, hogy két év kihagyás után milyen formában tudok visszakerülni és hogyan fog menni a játék" - magyarázta Planéta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!