Kétnapos, négyversenyes salakmotoros Speed-Weekend Debrecenben

Sport, 2023.09.07

Kétnapos, négyversenyes Speed-Weekend salakmotoros nemzetközi viadalt rendeznek szombaton és vasárnap a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban - jelentették be a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, az idei év nagyon jól sikerült a sportág szempontjából, hiszen az eddigi három mellett még három versenyt fognak lebonyolítani, ami büszkeséggel tölti el a várost. Kiemelte, a nézőszám egyre nő, mára a DVSC labdarúgócsapatának mérkőzései után a salakmotorversenyek a leglátogatottabbak az átlagos négyezres közönséggel.

Hozzátette még, jó kezekben van a stadion, hiszen a SpeedWolf Kft-nek köszönhetően sikerült a kilátogatók komfortérzetét növelni.

Baráth Norbert ügyvezető megjegyezte, a versenyekre érkezők nem fognak unatkozni, erről gondoskodik a 13 országból - Európán kívül Japánból, Ausztráliából - érkező több mint 30 versenyző.

A versengés izgalmasnak ígérkezik, hiszen közel azonos képességű salakmotorosok csapnak össze, 250, illetve 500 köbcentiméteres kategóriában. Az ügyvezető bízik abban, hogy magyar futamgyőzelmet ünnepelhetnek vasárnap.

Baráth Norbert bejelentette, hogy a Debreceni Szakképzési Centrummal (BSZC) kötött megállapodás értelmében 200 diáknak biztosítanak belépőt.

Szilágyi Sándor, a BSZC főigazgatója elmondta, az 1980-as évek óta kíséri figyelemmel a debreceni salakmotorversenyeket, s teljes mellszélességgel kiállnak a sportág mellett. Hozzátette: 14 éves diákjuk, Lovas Zoltán a 250 köbcentiméteres kategóriában áll rajthoz, és ez lesz az első versenye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!