Kezdődik a kajak-kenu versenyszezon, szerdától válogatók a Maty-éren

Sport, 2021.05.03

A héten megkezdődik a versenyszezon a kajak-kenusoknál, szerdán és csütörtökön közvetlen, illetve közvetett módon már az olimpia lesz a tét a szegedi válogató- és tájékoztató versenyen.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: női C-2 500 méteren már az ötkarikás játékokra válogat a hétközi viadal, ezt a számot csütörtökön bonyolítják majd le.

Egészen a múlt hétig úgy volt, hogy a jövő heti, ugyancsak a Maty-éren sorra kerülő európai pótkvalifikációs viadalon Magyarország még öt számban próbálhat kvótákat gyűjteni a meglévő 13 mellé, pénteken azonban kiderült, hogy megvan a 14. indulási jog is - egy visszaosztott kvóta formájában -, így női C-1 200 méteren már nem kell, illetve nem is lehet egységet indítani a hazai regattán.

A fennmaradó négy - egyformán férfi - szám közül C-2 1000 méteren nem rendeznek válogatót, tavalyi teljesítménye alapján ugyanis az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó már biztos indulója a pótkvalifikációnak, így K-1 200 és K-2 1000, valamint C-1 1000 méteren küzdenek majd a versenyzők.

"A sprinttávon Csizmadia Kolos, Apagyi Levente, Balaska Márk és Molnár Péter lehet a befutó, míg a kajak párosoknál Kammerer Zoltán és Gál Péter, Varga Ádám és Béke Kornél, illetve Dombvári Bence és Noé Zsombor hatalmas csatáját várom. A kenusoknál Bodonyi András, Kiss Balázs és esetleg Hajdu Jonatán között dőlhet el a pótkvalifikációs versenyen való indulás joga" - mondta Hüttner Csaba.

A kapitány úgy fogalmazott: a C-2-es kvótaszerzés lenne a legfontosabb Szegeden - a magyar válogatottnak férfi kenuban egyelőre nincs tokiói indulási joga -, és ha férfi kajakban is sikerülne kiharcolni a még hiányzó kvótát, akkor maximálisan elégedett lenne.

A tokiói olimpia gyorsasági kajak-kenu versenyére országonként legfeljebb 18 indulási jogot lehet gyűjteni, Magyarországnak női kajakban és női kenuban már megvan a maximális hat, illetve három, férfi kajakban pedig öt indulási joggal rendelkezik.

A többi szám csak tájékoztató jellegű lesz szerdán és csütörtökön, a női kajakosok 200 és 500 egyesben, illetve 500 párosban mutatják meg magukat, ezen kívül férfi K-1 1000 és C-2 1000, továbbá női C-1 200 méteren rendeznek versenyeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!