Kézilabda munkacsarnok épül Lentiben

Sport, 2020.06.24

Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati beruházással kézilabda munkacsarnok épül Lentiben, a korszerű létesítmény ideális feltételeket biztosít a kézilabdásoknak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai alapkőletételi ünnepségen.

Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben A magyar kormány célul tűzte ki, hogy minden gyermek, megfelelő környezetben tudjon sportolni. Komoly hangsúlyt fektet arra, hogy színvonalas sportlétesítmények épüljenek, emellett az is fontos, hogy a szakemberekkel, a városi vezetők támogatásával megfelelő háttere legyen a sportágnak - emelte ki Szabó Tünde.

Hozzátette: Lentiben mindig nagyon fontos volt az utánpótlásnevelés és az élsport támogatása. A Szlovénia, Horvátország és Ausztria szomszédságában lévő városban épülő csarnok lehetőséget ad arra, hogy a város a térség sportközpontjává váljon.

Kitért arra is, hogy a munkacsarnok-fejlesztési program a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) támogatásával valósulhatott meg. A klubokban zajló munka, az eddigi eredmények és sikerek azt mutatják, a sportág jó irányba halad - jelezte az államtitkár.

Elismerését fejezte ki, hogy Gódorné Nagy Mariann, a Lenti csapat, a GONA SZKKE vezetője nyerte el a Kézisek kézise címet a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda Szövetség közös szavazási akciójában.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta: az országban első ütemben 16 kézilabdacsarnok épül, ebből kettő Zala megyében. Hozzátette: az MKSZ a sportesemények lebonyolítása, a nemzeti válogatott menedzselése mellett kiemelt feladatának tekinti, hogy "kedvet csináljon a sporthoz", és ehhez megfelelő körülményeket biztosítson. Lentiben, az új arénában - mely a tervek szerint 2021 júliusában készül el - a gyermekek ideális környezetben kézilabdázhatnak, így minden adott lesz ahhoz, hogy a városban és a térségben mind több gyermek válassza a kézilabdát. Gódorné Nagy Mariann példája és az új aréna olyan lendületet adhat a környékbeli kézilabdaéletnek, amelyből a magyar kézilabda profitálhat - hangsúlyozta.

A csarnok minőségi előrelépést jelent a város sportolói, kézilabdásai számára - jelentette ki Horváth László, Lenti polgármestere. Elmondta, hogy a kézilabdának komoly hagyományai vannak a városban. A női felnőttcsapat többször nyert megyei bajnokságot, a magasabb osztályba való feljutásnak a megfelelő színvonalú, a szövetség előírásainak megfelelő pálya hiánya szabott határt. A kormányzati program keretében, az iskola melletti zöldterületen épülő, korszerű kézilabdacsarnok minden előírásnak megfelel majd. Az egyhektárnyi építési területet az önkormányzat térítésmentesen átadta az államnak, és vállalta a közművek kiépítését - jelezte.

Az 1725 négyzetméteres létesítmény típusterv alapján készül, az épületben többek közt 150 ülőhelyes nézőteret alakítanak ki kiszolgáló blokkokkal.
(MTI)

Galériánk

Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben Kézilabda munkacsarnok alapkövét tették le Lentiben
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!