Koch Róbert lett a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya

Sport, 2020.02.28

A Magyar Röplabda Szövetség Koch Róbertet kérte fel a férfi válogatott szövetségi kapitányának.

Az MRSZ tájékoztatása szerint a szakember a kecskeméti Magyar Kupa-döntőn fogadta el a felkérést, így a következő három évben ő irányítja a magyar nemzeti csapatot.

"Szeretném átadni a tudásomat az itthoni játékosoknak, edzőknek, így nemcsak a válogatott mellett fogok dolgozni, hanem az edző- és utánpótlásképzésben is részt fogok venni" - mondta az MTI-nek az újdonsült szakvezető.

Koch arra a kérdésre, miszerint mivel próbálja meggyőzni azokat a játékosokat, akik az utóbbi években nem vállalták a válogatottságot, azt mondta, ő azokkal kíván dolgozni, akik szeretnék képviselni a nemzeti színeket.

"A játékosoknak belső motivációt kell érezniük arra, hogy címeres mezben játsszanak. Sikerre éhes röplabdázókat szeretnék a keretben, ahol remélem, a fiatal és a tapasztaltabb röplabdázók jó elegyet fognak alkotni. Az idei év az újrakezdésről szól majd" - tette hozzá Koch Róbert.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az MTI-nek azt mondta, a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatta Koch kinevezését.

"A szakember elsődleges feladata a férfi válogatott megújítása lesz, a kijelölt cél a nemzeti együttes számára a 2023-as Európa-bajnokságra való kijutás. Persze akkor sem leszünk szomorúak, ha ez már az idei selejtezőn összejön" - nyilatkozta a sportvezető.

Az egykori feladó Koch 1994 és 2010 között 91 alkalommal lépett pályára a magyar válogatott színeiben, tagja volt a 2001-es Európa-bajnokságon résztvevő nemzeti csapatnak is. Az elmúlt években az osztrák válogatott másodedzője, illetve a Graz együttesének vezetőedzője volt. Terem- és strandröplabdában egyaránt több bajnoki címet szerzett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!