Konferencia az edzők innovatív képzéséről, indul a Kettős karrier program

Sport, 2023.10.02

Szerdától péntekig hatodik alkalommal rendezik meg a Sport és Innováció Konferenciát, amelynek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) ad otthont.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a konferencia megrendezésében a kezdetektől partnerük a NEKA, de a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) idén kezdődik a kapcsolatuk. Kiemelte, hogy a TF egyik feladata az élsport támogatása, a konferencia mottója pedig "Az edzők képzésének innovatív módszerei".

"Abban hiszünk, hogy az edzői szakmát csak a legjobbaktól tanulhatják meg a hallgatók" - hangsúlyozta Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora. Kiemelte, hogy a Csörsz utcai Koltai Jenő sportkomplexum átadásával az élsport is visszatért a TF-re. A konferenciáról elmondta, hogy több mint harminc kiállító lesz jelen az aulában és az egyetem más részein, kerekasztal-beszélgetések és három plenáris előadás is szerepel a programban, az egyik előadó Kemény Dénes, a Mesteredzői Kollégium elnöke, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány lesz. A TF korábbi hallgatói szintén az előadók között lesznek, például Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, és megrendezik a sportszakos hallgatók országos találkozóját is.

Gyulay Zsolt MOB-elnök, az esemény fővédnöke hangsúlyozta, hogy a MOB és a TF együttműködése mindig fontos volt, a magyar olimpiai bajnokok közül 96 végzett az intézményben.

"Sajnos, az élsportolók az aktív pályafutás közben lelkileg nem készülnek fel a civil élet kihívásaira, sokan kiégnek, csalódottak lesznek, nem válnak a társadalom hasznos tagjaivá. Fontos a tanulás és a sport, ezért hoztuk létre a Kettős karrier programot" - jelentette be a MOB elnöke, majd Fábián László MOB-főtitkár ismertette a főbb elemeket.

"Sok sportolót veszítünk el a pályafutásuk után. A Kettős karrier program egyénre szabottan nyújt segítséget, összeegyeztethetővé teszi a tanulást és a sportot, így a versenyzők a pályafutásuk után a civil életben is megtalálják a helyüket" - fogalmazott. Megemlítette, hogy a programot pszichológus és pszichiáter is segíti, igénybe veszik a sporttudomány vívmányait, támogatják a nyelvtanulást. Több mint húsz egyetemmel van már megállapodásuk, de más oktatási intézményeket és vállalatokat is szeretnének bevonni a programba.

"A legfőbb partnereink a sportszövetségek, általuk szeretnénk eljutni a sportolókhoz" - mondta Fábián László.

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője kiemelte, hogy akadémiájukon az edzőkkel is foglalkoznak pszichológusok, hiszen az edzők találkoznak közvetlenül a sportolókkal. Jelezte, hogy az első előadást édesapja, Mocsai Lajos, volt kézilabda sikeredző és szövetségi kapitány tartja majd.

A konferenciának negyedik alkalommal lesz kísérő programja a Németh Ferenc sportfotós munkásságát felidéző kiállítás, amit a tíz éve elhunyt fotós fia, Péter nyitott meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!