Közösen jubilált a Sopron Basket, a Soproni Darazsak és a Vasas Akadémia

Sport, 2021.08.31

Közös rendezvénysorozattal ünnepelte meg az együttműködés tízéves jubileumát kedden a magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapata, a Soproni Darazsak Sportakadémia és a házigazda Vasas Akadémia.

A Vasas Pasarét Sportcentrumban a nap folyamán megmérkőztek a három sportszervezet akadémiai és felnőtt csapatai, s a program keretében tartott sajtótájékoztatón a Sopron korosztályos és felnőtt válogatott játékosai felidézték pályafutásuk legfontosabb momentumait.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) az elnöke köszöntőjében felsorolta a 2021-es hazai sikereket, köztük a Sopron szereplését az Euroliga négyes döntőjében vagy az U19-es női válogatott debreceni vb-bronzérmét.

"Fantasztikus együttműködésnek vagyunk itt tanúi, melynek az elején rengeteg gyerek áll és egy olyan családi rendszer, melynek révén a nagyon tehetségesek feljebb tudnak jutni" - mondta az MKOSZ vezetője az MTI-nek. - "Itt a bizonyíték, hogy ezt meg lehet csinálni. Hasonló példát láthatunk egyébként Debrecenben és Miskolcon is."

Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője közölte, azért vannak itt, hogy tisztelegjenek a Vasas előtt, mert a fővárosiak önzetlensége példamutató, s egyben előreviheti a sportágat.

A klub első embere az MTI-nek úgy vélekedett, hogy egy-egy Final Four-szereplés vagy kiugró nemzetközi siker voltaképpen az akadémiák szintjén dől el.

"A magyar kosárlabdázás előrelépésében kulcskérdés, hogy a nevelőegyesületek és a profi klubok hogyan tudnak úgy összekapcsolódni, hogy a fiatal tehetségek időveszteség nélkül megérkezzenek a profik szintjére. Határ Betti vagy Varga Alíz pályára lépett az Euroliga Final Fourban, és mindketten innen indultak" - mutatott körbe.

A következő idény kapcsán Török Zoltán arról is beszélt, hogy nagy tervek helyett inkább mikrocélokat érdemes kitűzni a csapat elé, mert egy-egy jól sikerült edzés vagy meccs vezet el a nagy sikerekhez. Ezután rátért az euroligás kilátásokra:

"A tengerentúli WNBA és az Euroliga idénye ezúttal összecsúszik, ezért sok európai együttes hiányos kerettel fog rajtolni. Mi is meghatározó tengerentúli játékosokat fogunk nélkülözni októberben. Kitartónak kell lennünk, és a tavasszal kell majd igazán jól játszani, amikor eldől a szezon sorsa" - tette hozzá.

A nyáron a WNBA-ben is megfordult Határ Bernadett, aki Gyöngyösről érkezve Pasaréten kezdte el pályafutását, kifejtette, 16 éves korától folyamatosan tudott fejlődni a Vasasnál.

"Nem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk. Egy család tagja vagyok, és a Sopronon kívül mindig ide is fogok tartozni" - jelentette ki a válogatott center.

Bolyó Judit, a Vasas szakosztályelnöke felidézte, hogy az utánpótlásban jeleskedő klub 46 NB I-es és 12 felnőtt válogatott játékost adott a magyar kosárlabdának.

A szakmai napot 18 órától a Vasas Akadémia-Sopron Basket felkészülési mérkőzés zárja Pasaréten.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!