Labdarúgó NB I - Debrecenben folytathatja menetelését a Ferencváros - ELŐZETES

Sport, 2019.11.08

Debrecenben folytatódhat a címvédő Ferencváros menetelése a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A zöld-fehérek az elmúlt hetekben három fronton is sikeresen szerepeltek, a bajnokság mellett az Európa-ligában és a Magyar Kupában is helyt álltak, ráadásul a vesztett pontok tekintetében a legjobbak a pontvadászatban.

A két gárda legutóbbi, Nagyerdei Stadionban rendezett mérkőzésén a vendégek a hajráig vezettek, de a Debrecen Tőzsér Dániel büntetőjével egyenlített, majd az élete első NB I-es mérkőzésén pályára lépő Zsóri Dániel később Puskás-díjat érő ollózásával fordított.

A jobb gólkülönbségének köszönhetően éllovas MOL Fehérvár ezúttal a sereghajtó Kaposvárhoz látogat. A somogyi együttes legutóbbi négy találkozóját elveszítette az élvonalban, ugyanakkor a fehérváriak sincsenek jó formában, mivel az elmúlt három körben a Mezőkövesd és a ZTE otthonában is pontokat vesztettek, a Ferencvárostól pedig otthon kikaptak.

A bajnokság legjobb formában lévő együttese a Budapest Honvéd, amely az elmúlt öt fordulóban négy győzelmet és egy döntetlent tud felmutatni. A kispestiek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Diósgyőrt fogadják, amely idegenben gyengén szerepel, egy győzelem mellett négyszer kikapott.

Az M4 Sport szombaton a Paks-Kisvárda és a Honvéd-DVTK, vasárnap a Debrecen-Ferencváros mérkőzést élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szombaton a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-től Körkapcsolásban tudósít, míg az esti találkozó 20.12-től hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.


OTP Bank Liga, 12. forduló:

szombat:
ZTE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-MOL Fehérvár FC 17.00
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 17.00
Paksi FC-Kisvárda Master Good 17.00
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30

vasárnap:
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 17.15


A tabella:
1. MOL Fehérvár FC 11 7 2 2 23-11 23 pont
2. Mezőkövesd Zsóry FC 11 7 2 2 16- 9 23
3. Ferencváros 10 7 2 1 14- 7 23
4. Puskás Akadémia FC 11 6 2 3 19-12 20
5. Budapest Honvéd 11 5 1 5 15-16 16
6. Debreceni VSC 10 5 - 5 20-18 15
7. Újpest FC 11 4 2 5 15-17 14
8. Kisvárda Master Good 11 4 1 6 14-18 13
9. Diósgyőri VTK 11 4 1 6 12-19 13
10. Paksi FC 11 3 1 7 13-22 10
11. ZTE FC 11 2 4 5 17-16 10
12. Kaposvári Rákóczi FC 11 2 - 9 9-22 6
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!