Cser-Palkovics András polgármester a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy két külföldi és egy magyar pályázó volt. Jelezte, hogy a szakértők megállapítása alapján a Fehérvár FC Kft. 100 százalékos részesedésének becsült piaci értéke 509,3 millió forint volt.
Ezt a két külföldi pályázó ajánlata meghaladta, ezért a közgyűlés végül első és második helyezettet hirdetett. Hozzátette, hogy a második helyezett 532,5 milliót ajánlott az üzletrészért.
A közgyűlés döntése értelmében kihirdetett nyertes az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC. lett. A győztes pályázó szakmailag és üzletileg a portugál Benfica csapatához kapcsolódik, jelentős anyagi erővel, nagy sportszakmai lehetőségekkel rendelkeznek - hangzott el.
A második helyezett a Nagy-Britanniában bejegyzett Racing City Grooup Worldwide (RCG) LTD. lett, amely egy olyan nemzetközi, alapvetően amerikai, olasz, német, brit érdekeltségekkel rendelkező vállalat, mely tucatnyi kisebb-nagyobb csapat tulajdonosa. Nagy tapasztalattal rendelkeznek az utánpótlásnevelés területén is, biztos anyagi háttérrel - tájékoztatás szerint.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a nyertes által összeállított hároméves szakmai program és az anyagi garanciák miatt "kifejezetten biztató a jövő, ami a klub előtt áll". Emellett a klub nevének és színeinek megőrzése is garantált - fűzte hozzá.
Balogh Attila ügyvezető köszönetet mondott a városnak, hogy az elmúlt egy évben mindent megtett a klub megmentéséért, működtetéséért. Nem volt könnyű, a működés korlátozott volt, de esélyt adtak arra, hogy a jövő szebb legyen és "visszajusson a Vidi arra a polcra, ahová való". A nyertes ambíciója bizakodásra ad okot - jegyezte meg.
Az önkormányzat tavaly júniusban vette meg - a korábbi tulajdonos ajánlata nyomán 1 forintért - az élvonalból akkor kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot. A város már akkor szigorú feltételeket határozott meg, a legfontosabbak ezek közül az volt, hogy nem tudják és nem is akarják közpénzből finanszírozni a felnőtt, profi labdarúgócsapatot, és ezzel összefüggésben maximum egy szezon erejéig kívánják tulajdonolni a klubot, ugyanis addig biztosított a felnőtt csapat finanszírozása városi hozzájárulás nélkül.
Több hónapos előkészítő és helyzetfeltáró munka után az önkormányzat tavaly novemberben pályázati felhívást tett közzé az üzletrész értékesítésére. A kétfordulós pályáztatási folyamat első körének lezárása után a közgyűlés január 16-án a pályázatot eredménytelennek nyilvánította, azzal, hogy a két addigi jelentkezővel, illetve a további hazai és nemzetközi érdeklődőkkel folytatják az egyeztetéseket és új pályázatot írnak ki.
Ez május 22-én történt meg, Székesfehérvár közgyűlése egyfordulós pályázatot írt ki.
A nagymúltú, háromszoros bajnok székesfehérvári csapat tavaly búcsúzott az élvonaltól, a legutóbbi idényben pedig nyolcadik lett az NB II-ben.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!