Los Angeles 2028 - Hetvenhat százalékos lakossági támogatottsága van az olimpiának

Sport, 2022.02.17

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a Los Angeles-i lakosok 76 százaléka támogatja a 2028-as nyári olimpia megrendezését.

A Los Angeles Times által végzett felmérés végeredménye azért is figyelemre méltó, mert tiltakozó csoportok korábban hangos bírálatokat fogalmaztak meg amiatt, hogy az amerikai nagyváros ad otthont a bő hat év múlva esedékes ötkarikás játékoknak - írta elemzésében az insidethegames.biz portál, kiemelve, hogy az esemény támogatottsága a színes bőrűek körében 79, a fehérek körében pedig 71 százalékosnak bizonyult.

A kaliforniai város harmadik olimpiáját és első paralimpiáját szervezők bejelentették, hogy mivel a versenyhelyszínek túlnyomó többsége már megépült, a fiatalokat érintő és a befogadást célzó közösségi projektekre összpontosítanak, így a 160 millió dollárt is elérheti az az összeg, amennyit a gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítésére fordítanak. Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti közlése szerint akár 1 milliárd dollárt is képesek biztosítani arra, hogy 28 közlekedési beruházás időben, még a 2028-as olimpia előtt megvalósuljon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!