TV műsor

Magyar-azeri - Mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd a zárt kapus mérkőzésen

Sport, 2019.10.08

Mintegy 15 ezer gyerek szurkol majd vasárnap a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni, hazai Európa-bajnoki selejtezőjén, amelyet a magyar szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

A szervezet kedden, a honlapján emlékeztetett arra, hogy az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának korábbi döntését pénteken jóváhagyta a fellebbviteli bizottság, viszont az MLSZ 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekezett biztosítani az Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot a Groupama Arénában.

Kiemelték: a klubok, iskolák, intézmények részéről jelentős érdeklődés mutatkozott a lehetőség iránt, így öt nap alatt 15 ezer gyermek jelentkezését regisztrálták. Kedd délutánra pedig megteltek a rendelkezésre álló helyek a stadionban, és újabb jelentkezéseket már nem is tudnak elfogadni.

Hozzátették: tekintettel a különleges helyzetre, a vasárnapi meccsen a szokásosnál korábban nyitják majd ki a stadion kapuit, azokon belül pedig játékokkal, egyéb programokkal várják a fiatal szurkolókat és a büfék is különleges menüvel készülnek a gyerekek igényeire.

A magyar válogatott csütörtökön 20.45 órától Horvátország vendége lesz Splitben, majd három nappal később 18 órától fogadja Azerbajdzsánt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!