Magyar tag az Európai Egyetemi Sportszövetség végrehajtó bizottságában

Sport, 2021.09.12

Rakaczki Zoltánt beválasztották az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) végrehajtó bizottságának tagjai közé.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) vasárnapi sajtóközleménye szerint a MEAFC elnöke, a TFSE ügyvezetője, a MEFS elnökségi tagja az EUSA - Budapesten rendezett - tisztújító közgyűlésén érte el a sportdiplomáciai sikert.

"Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy az európai szintéren is képviselhetem hazánkat és az egyetemi sportot. Azt gondolom, hogy ezzel a tisztséggel még jobban hozzá tudok járulni a 2024-es Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok sikeréhez" - nyilatkozta Rakaczki Zoltán.

Díszvendégként jelen volt és köszöntőt mondott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki emlékeztetett, hogy a magyar kormány 2010 óta kiemelt szerepet szán a sportnak, mert ezzel az élet minden területén fejlődést érhet el.

"Évek óta nagy sporteseményeket látunk vendégül, de a mindennapos sport is fontos számunkra, ezért mindennapos testnevelést vezettünk be, ennek fontos része az egyetemi sport, hiszen így a rendszeres sportolást tovább folytathatják felnőtt korukban is a hallgatók" - mondta Szabó Tünde.

Az eseményen újabb négy évre megerősítették elnöki tisztségében a lengyel Adam Roczeket, aki kilenc éve irányítja a szervezetet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!