Martin Gábor: hosszú és nehéz időszak elé néznek a női birkózók

Sport, 2023.02.03

Martin Gábor, a női birkózó-válogatott edzője szerint hosszú és nehéz időszak vár a versenyzőkre, mivel idén elkezdődik a kvalifikációs sorozat a 2024-es párizsi olimpiára.

A szakember az MTI-nek elmondta, hogy három felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes versenyző is műtét utáni rehabilitációját tölti, így ők még hiányoznak a keretből. Közülük a legtapasztaltabb Galambos Ramóna, aki az utóbbi években sérülésekkel bajlódott, ezért az elmúlt két évben nem versenyzett. A 27 éves sportoló 2015-ben mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd egy évvel később Eb-harmadik lett az 55 kilósok között. Ezt követően súlycsoportot váltott és 2019-ben U23-as Eb-címet ünnepelhetett 57 kilogrammban. Galambos az idei első válogatót még kihagyta, de szeretne ismét bekerülni a válogatottba, és Martin Gábor szerint a májusi országos bajnokságra már jó formába kerülhet.

A súlycsoport tavalyi Eb-bronzérmese, a 24 éves Dollák Tamara két hónappal ezelőtt vállműtéten esett át, így ő is hosszabb kihagyásra kényszerült, s várhatóan a júliusi nemzetközi rangsorversenyen léphet majd szőnyegre az 57 kilósok között. Szintén a budapesti kontinensviadalon robbant be Nagy Bernadett, aki 76 kilóban állhatott fel a dobogó alsó fokára, de a bronzmérkőzésen egy szerencsétlen szituációban keresztszalag-sérülést szenvedett, így nem sokkal később neki is kés alá kellett feküdnie. Az UTE birkózója már fél éve túlesett a műtéten, és az alapozást végigcsinálta a válogatottal, de egyelőre még ő sem áll készen a versenyzésre. Az U23-as és junior korosztályban is Európa-bajnok csapattársához hasonlóan a budapesti rangsorversenyt tűzte ki célul a visszatérésre.

Martin Gábor elmondta, az új szövetségi kapitányt, az orosz Makszim Molonovot valamennyire már sikerült bevonniuk a munkába.

"Kíváncsi és lelkes, de azért még szoknia kell, hogy a magyar vagy a nyugat-európai birkózás nem teljesen klappol azzal, amit ő megszokott. Ennek ellenére segítőkész és tetszik neki a csapat, lát benne potenciális versenyzőket, és szeretne hozzátenni a magyar női birkózáshoz mind technikailag, mind taktikailag. Makszim rutinját bevetve és a kapcsolatrendszerét kihasználva azon dolgozik, hogy minél jobban sikerüljön a hazai válogatott felkészülése akár a 2024-es, akár a 2028-as olimpiára" - nyilatkozta Martin.

A magyar küldöttség 11 fős női csapattal utazott Zágrábba, az UWW által szervezett rangsorverseny sorozat első állomására, ahol öt junior korú versenyző is lehetőséget kap a bizonyításra és bemutatkozik a honosított, háromszoros Európa-bajnok Orsós Sztalvira, akinek Molonov az edzője.

A hétvégi viadal után az amerikai, a kínai, a kirgiz, a moldovai, a kazah, a litván és az észt női válogatott is Tatára látogat, ami - Martin Gábor szerint - nagyszerű felkészülési lehetőséget biztosít a magyar csapatnak az áprilisi zágrábi Európa-bajnokságra. A horvátországi kontinenstornán várhatóan hat női birkózó képviseli majd a magyar színeket.

A válogatott edző hangsúlyozta, hogy a szeptemberi belgrádi kvalifikációs világbajnokság az év fő versenye, de a sérült versenyzők és a súlycsoportváltások miatt csak az év második felében fog eldőlni a címeres mezek sorsa.

A kvalifikációs világbajnokságra szeptember 16. és 24. között Belgrádban kerül sor, majd jövőre még egy-egy európai- és világkvalifikációs tornán szerezhetnek kvótát a versenyzők. A kvalifikációs időszak 2024 májusában zárul, az utolsó tornára pedig Magyarország is pályázik.

"A jó hazai közeg meg tudja dobni a versenyzőt, de ha a másik felét nézem, akkor szerintem előtte az európai viadalon könnyebb kvótát szerezni" - zárta gondolatait az esetleges hazai kvótaszerző viadalról a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) női szakágvezetője, aki az év első, szombaton rendezett versenye után előrelépésnek tartja, hogy több fiatal versenyző is "bele-bele piszkálgatott a felnőttek levesébe", ami pozitív jövőképpel kecsegtet a szakágra nézve.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!