Műkorcsolya-vb - Chen megvédte címét a férfiaknál

Sport, 2019.03.23

(MTI/AP) - Címét megvédve Nathan Chen nyerte a férfiak versenyét a Szaitamában rendezett műkorcsolya-világbajnokságon.

Az amerikai sportoló egészen bámulatos kűrt futott, melyben négy négyfordulatos ugrása volt: előbb a Lutzot, majd a flipet mutatta be, végül két toeloopot, melyből az egyik nehezítésként kombinációban volt. A 19 éves Chen már a rövidprogramot követően élen állt, de a szombati szabadkorcsolyázásban is toronymagasan ő kapta a legmagasabb pontszámot a zsűritől, így hatalmas fölénnyel, több mint húszpontos különbséggel diadalmaskodott.

Mögötte a japán közönség kedvence, a kétszeres olimpiai és világbajnok Hanju Juzuru végzett ezüstérmesként, miután elrontott első fellépését követően másodjára javítani tudott, így egy helyet előrelépett. Harmadikként a szintén amerikai Vincent Zhou zárt.

Érdekesség, hogy a rövidprogram után második, ugyancsak amerikai Jason Brown annyira elrontotta a kűrjét, hogy egészen a kilencedik pozícióig esett vissza.


Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

férfiak, világbajnok:

---------------------
Nathan Chen (Egyesült Államok) 323,42 pont
2. Hanju Juzuru (Japán) 300,97
3. Vincent Zhou (Egyesült Államok) 281,16


Korábban:

jégtánc, világbajnok:

---------------------
Gabriela Papadakis, Guillaume Cizeron (Franciaország) 222,65 pont
2. Viktorija Szinyicina, Nyikita Kacalapov (Oroszország) 211,76
3. Madison Hubbell, Zachary Donohue (Egyesült Államok) 210,40
...19. Janovszkaja Anna, Lukács Ádám 156,81
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!