Multisport Eb - Gyurátz hetedik kalapácsvetésben, Krizsán kilencedik az első nap után

Sport, 2022.08.17

Gyurátz Réka a hetedik helyen végzett kalapácsvetésben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretei között zajló atlétikai Eb szerdai versenynapján.

A Dobó SE 2013-as ifjúsági vb-n aranyérmes atlétája a 12 fős döntőben elsőre 68,16 méterre hajította a kalapácsot. Másodikra nem tudott javítani, 66,97 méterre szállt a szer, harmadikra viszont igen, 69,02-vel hatodikként a legjobb nyolc között tovább folytathatta a versenyt. Negyedik dobása 68,62 méteres volt, majd az ötödik 69,01-es, de ekkor már a hetedik helyen állt, mert az ukrán Irina Klimec túldobta őt. Végül maradt ebben a pozícióban, mert az utolsó kísérlete érvénytelen volt.

"Nagyon örülök ennek a hetedik helynek. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy a 69 méter elég lesz, de szerintem nem kell magyarázkodnom, egy világverseny mindig a helyezésekről szól. Kicsit sajnálom, hogy egy kiugróbb eredmény nem sikerült most, de van hova fejlődnöm - értékelt Gyurátz Réka. - Azon vagyunk, hogy minden évben egy kicsit előrébb lépjek és az ilyen nagy világversenyeken is tudjam hozni a legjobb formámat. Majd jövőre, a budapesti vb-n, és utána is még jó sokáig."

A hétpróbázó Krizsán Xénia súlylökésben az első kísérletére 14,02 méterre (795 pont) juttatta el a golyót - további két lökése érvénytelen volt -, ezzel az eredménnyel hetedik lett a harmadik számban és a 200 méteres futás előtt a 12.-ről a kilencedik helyre jött fel. Az MTK Budapest fedett Eb-bronzérmes atlétája a félkörös versenyben az első futamban harmadikként ért célba 24.74 másodperccel (911), de a győztes osztrák Ivona Dadicot kizárták. Összességében 14. lett a negyedik számban és az első napot a kilencedik helyen zárta 3658 ponttal, majd mosolygósan értékelt a magyar újságírók gyűrűjében.

"Súlylökésben nagyon örültem, hogy már az első kísérletem 14 méter fölött volt, aztán megpróbáltam kockáztatni, nem jött össze. A 200 méter lehetett volna kicsit jobb, de a vádlijaim görcsöltek, így az utolsó métereken azon voltam, hogy csak érjek be. Szerintem teli talpon futottam, nem is lábujjhegyen. De nem vagyok csalódott, még van három szám" - mondta.

Hozzátette: csütörtökön a távolugrásra nagyon oda fog figyelni, miután a eugene-i vb-n ebben a számban nem volt érvényes kísérlete.

"Nagyon fogok koncentrálni, hogy már az első ugrásom érvényes legyen. A gerellyel szerintem megleszek, aztán jön a 800 méter, ami a legnehezebb, szóval nem lesz egyszerű a második nap, de egyelőre nagyon élvezem a versenyt" - fogalmazott Krizsán Xénia.

A férfiak 110 méteres gátfutásában az elődöntő három futamának első két-két helye ért közvetlen fináléba jutást, illetve két további versenyző az idejével lett a döntő résztvevője. Az Eb előtt sérüléssel bajlódó Szűcs Valdó a harmadik futamban az 1-es pályára került, és 13.78 másodperccel hatodik lett. Ezzel összesítésben a 18. helyen végzett.

"Sajnos a dinamika még nincs benn a futásomban, a sérülésem miatt sok idő kimaradt júniusban, pont amikor az edzés arról szól, hogy fejlesszük a gyorsaságot. Az erő úgy érzem megvan, a konditeremben nagyon jók az eredmények, de a sprint, a gátközti futás hiányzik. Ezt csak edzéssel lehet elérni. A versenyek is hiányoznak, ez mindössze a harmadik versenyem idén. Sajnos hátráltattak a sérülések, de visszajövök" - nyilatkozott a vegyes zónában a magyar gátas.



Eredmény:

női kalapácsvetés, Európa-bajnok:

---------------------------------
Bianca Florentina Ghelber (Románia) 72,72 m
2. Ewa Rozanska (Lengyelország) 72,12
3. Sara Fantini (Olaszország 71,58
...7. GYURÁTZ RÉKA 69,02
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!