Nézők előtt játszhatnak Filipovityék az olasz kosárlabda-bajnokságban

Sport, 2020.10.09

Jól érzi magát az olasz Victoria Libertas Pesaro kosárlabdacsapatában a magyar válogatott Filipovity Márkó, aki már nézők előtt játszhatja együttesével a bajnoki mérkőzéseket.

A 24 éves játékos az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta, Olaszországban a közönség beengedése szempontjából szinte teljesen helyreállt a rend, és bár minden régióban mások az előírások, a meccseket mindenhol szurkolók jelenlétében tudják megrendezni.

A Pesaro az előző idényben - amely a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért - sereghajtó volt, most Filipovity szerint feljebb szeretnének zárni a tabellán.

"A csapat teljes átalakuláson ment keresztül, új edző és új játékosok érkeztek, a célunk az, hogy a középmezőnyben végezzünk" - nyilatkozta a kosaras, aki júliusban igazolt az olasz együtteshez, és 1+1 évre szóló szerződést írt alá.

"Hamar sikerült beilleszkednem, és bár két vereséggel indítottuk az idényt, erősebb csapatokkal sikerült szoros meccseket játszanunk, ezért pozitívan tekintek a folytatás elé" - mondta Filipovity, aki saját posztján kezdő a Pesaróban, és az eddigi két találkozón ő töltötte a legtöbb játékidőt a pályán.

Csütörtökön jelentették be, hogy a férfi válogatott szlovéniai "buborékban" folytatja majd az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, melynek F csoportját két győzelemmel vezeti. A nemzeti együttes Ljubljanában november 27-én Ausztriával, november 30-án pedig a házigazda szlovénokkal csap majd össze.

"Én is csak csütörtökön értesültem erről a hírről, de szerintem a lényeg az, hogy le tudjuk játszani a mérkőzéseket, a többit pedig majd meglátjuk" - fogalmazott Filipovity.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!