TV műsor

NHL - Egyenlített a Tampa

Sport, 2020.09.22

Az első harmadban remeklő Tampa Bay Lightning 3-2-re legyőzte a Dallas Stars csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) edmontoni döntőjének második mérkőzésén, így 1-1-re áll az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc.

A nyitó találkozót két nappal ezelőtt nagyon kézben tartotta a texasi csapat, 4-1-re nyert, bár a rivális a záró harmadban rengeteget próbálkozott.

Fegyelmezetlen játékkal kezdett a Dallas, és ez megbosszulta magát, mert ugyan az első emberelőnyét még kihagyta a Tampa, a másodikat és harmadikat belőtte. Gyors korongjáratást követően előbb Brayden Point, majd három perc múlva Ondrej Palat sem hibázott egy-egy keresztpasszt követően, majd még szintén az első harmadban Kevin Shattenkirk távolról is eredményes volt. Utóbbi gólnál Anton Hudobin elől takarták a kilátást, ráadásul a korong egy védő, Esa Lindell jobb térdén is irányt váltott. A három Tampa-találat 3:53 perc alatt esett.

A Stars a második harmadban rendezte sorait, és már voltak komoly helyzetei is. Andrew Cogliano kiugrása után Andrej Vaszilveszkij védett, majd sorra jöttek az emberelőnyök is, amiből a negyediket már gólra váltotta - öt másodperc alatt - a Dallas. John Klingberg lövésébe Joe Pavelski nyúlt bele a levegőben. Jöhetett volna az újabb dallasi gól, ám Pavelski kilépését védte a Tampa orosz kapusa. A Lightning előtt is volt lehetőség, de egyszer a kapuvas mentett Hudobin helyett. A harmadot újabb dallasi létszámfölény, és öt Vaszilevszkij védés zárta.

A harmadik felvonás elején faragott hátrányából a Stars, egy szép háromszögelés után Mattias Janmark közelről nem hibázott. A harmad derekán Mihail Szergacsov ugyan gólt lőtt, de ezt nem adták meg, mert a dallasi vezetőedző, Rick Bowness kérésére visszanézték a támadást, és a videobíró bebizonyította, hogy les előzte meg a találatot. Az utolsó tíz percben jól rombolt a Lightning, és nem igazán volt esély az egyenlítésre, így két összecsapást követően 1-1 az állás. A Tampa az idei rájátszásban nem kapott ki kétszer egymás után. Folytatás két nap múlva, ugyancsak Edmontonban.

A mérkőzés előtt jelentették be, hogy a szezon legértékesebb játékosának Leon Draisaitl-t (Edmonton Oilers) választották. Ő az első német, aki kiérdemelte ezt az elismerést. A legjobb újonc a coloradói Cale Makar, a legjobb kapus a winnipegi Connor Hellebuyck, a legjobb védő pedig a nashville-i Roman Josi lett.

Az év csapata: Connor Hellebuyck (Winnipeg Jets) - John Carlson (Washington Capitals), Roman Josi (Nashville Predators) - Leon Draisaitl (Edmonton Oilers), David Pastrnak (Boston Bruins), Artemij Panarin (New York Rangers)



Stanley Kupa, döntő, 2. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning-Dallas Stars 3-2 (3-0, 0-1, 0-1)
------------------------------------------------------
gól: Point (12.), Palat (15.), Shattenkirk (16.), illetve Pavelski (35.), Janmark (46.)


Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!