NHL - Garát Zsombor az AHL-es tartalékcsapathoz került

Sport, 2023.09.29

Garát Zsombor az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Islanders pénteki döntése alapján a másodosztályban szereplő Bridgeport Islanders táborába került.

Az NHL-es klub - ahogy az várható volt - a tábora első hete után szűkítette keretét, amelybe eredetileg 38 csatár, 21 hátvéd és hét kapus kapott meghívót, köztük a magyar válogatott védő is. Most 21 játékostól köszönt el a New York-i alakulat.

A 26 éves Garát eleve szerencsésnek tartotta magát, hogy az NHL-es gárda az egy üres hátvédhelyre behívta őt, mert ő a harmadosztályú (ECHL) Worcester Railershez - amely ugyancsak az Islanders tartalékgárdája - kötelezte el magát.

Garát volt a negyedik magyar hokis - és az első hátvéd -, aki NHL-es táborban szerepelhetett. Korábban a kapus Szuper Levente (Dallas Stars, Calgary Flames, St. Louis Blues), a csatár Vas János (Dallas Stars) és a szintén kapus Vay Ádám (Minnesota Wild) vehetett részt ilyen felkészülésben. Az Edmonton Oilers által 1999-ben - első magyarként - draftolt Gröschl Tamás végül nem volt táborban.

A védő az előző idényben az Erste Ligában szereplő Budapest JA-ban 36 mérkőzésen 15 pontot (5 gól, 10 gólpassz) szerzett. A májusi elitvilágbajnokságon - ahol búcsúzott az élvonaltól a magyar csapat - hét összecsapáson lépett jégre és egy asszisztja volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!