TV műsor

Női asztalitenisz BL - Linzi buborékban rendezhetik meg a versenyt

Sport, 2020.10.15

A hagyományoktól teljesen eltérően, egy torna formájában, Linzben, úgynevezett buborékban bonyolíthatják le a női asztalitenisz Bajnokok Ligáját, amelyben az SH-ITB Budaörsi SC csapata is érdekelt.

Szvitán Krisztina, a magyar klub szakosztályvezetője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a tervek szerint december 1. és 8. között lenne a viadal 4x4 együttes részvételével. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyelőre még semmi nem biztos. A Budaörsnek eredetileg játszania kellett volna egy párharcot a csoportkörbe jutásért októberben, de ez a koronavírus-járvány miatt biztosan elmarad.

A szakosztály számára a játékosok motivációs szintjének megtartása, a női csapat megszakítás nélküli 18. nemzetközi kupaszereplése, a támogatók és szponzorok képviselete, valamint a lehetséges szponzorok megnyerése miatt is kiemelten fontos, hogy valamilyen formában megrendezzék a BL-t - áll a budaörsiek csütörtöki közleményében.

Az egyesülettel kapcsolatos hír, hogy a Budaörsre tervezett asztalitenisz-csarnok tervezése elindult. A létesítmény nemzetközi edzőtáboroknak és mérkőzéseknek is otthont adhat majd.

A Budaörs erre a szezonra leigazolta a kétszeres Európa-bajnok Póta Georginát, aki 12 év után játszott újra magyar csapatbajnoki mérkőzést. A klub a közleményben kiemelte: a mostani idénytől a Magyar Asztalitenisz Szövetség engedélyezi a játékosoknak, hogy egy szezonban az első számú, fő bajnokságuk mellett más ország csapatbajnoki sorozataiban is részt vehetnek, és ezzel a lehetőséggel Póta mellett Fazekas Mária, Surján Szabina és Dari Helga is él. Ezzel együtt mind a négyen a Budaörsi Sport Clubot tekintik fő csapatuknak, és a nemzetközi kupában kizárólag budaörsi színekben szerepelnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!