Női kézilabda BL - A Bietigheim lesz a Győr ellenfele a fináléban

Sport, 2024.06.01

A Bietigheim lesz a Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének fináléjában, miután a szombati második elődöntőben 36-29-re legyőzte a Metz együttesét.

A három magyar kézilabdázót, Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit és a térdműtét után gyógyuló, így a keretből kimaradt Szikora Melindát foglalkoztató együttes döntőbe jutása révén az 1992-ben ezüstéremmel záró TV Giessen-Lützellinden után lesz ismét német csapat a legrangosabb európai klubsorozat fináléjában.


Eredmény, elődöntő:
SG BBM Bietigheim (német)-Metz HB (francia) 36-29 (14-15)
--------------------------------------------------------
MVM Dome, v.: Jelena Vujacic, Andjelina Kazanegra (montenegróiak)

lövések/gólok: 48/36, illetve 47/29

gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/3

kiállítások: 4, illetve 10 perc


Korábban mind a négy egymás elleni tétmérkőzésüket a Metz nyerte. A francia együttes még nem jutott túl az elődöntőn a BL-ben - eddigi legjobb eredménye a két évvel ezelőtt megszerzett harmadik hely -, a Bietigheim pedig már a négy közé kerüléssel is története legjobb eredményét érte el.

A bemutatásnál természetesen Háfra és Faluvégi kapta a legnagyobb tapsot, az első percekben viszont nem volt oka "hangoskodni" az MVM Dome publikumának, mivel az első tíz percben csupán öt gól esett, 3-2-re vezetett ekkor a Metz. A folytatásban aztán nőtt a gólsűrűség, igaz, ehhez a játék felgyorsulása mellett az is kellett, hogy a kapkodás mindkét oldalon hibákat eredményezett. Ennek megfelelően kiegyenlített volt a találkozó, egyik fél sem tudott ellépni riválisától, a szünetben is csupán egygólos hátrányban volt a négyes döntő meglepetéscsapata, a Bietigheim.

A második félidő eleje is kiegyenlítetten alakult, fej fej mellett haladtak a felek, aztán a játékrész közepére az addigi legnagyobb különbséget kialakítva néggyel lépett el a jól játszó Bietigheim (25-21). Sőt, ezt még meg tudta toldani, hat perccel a dudaszó előtt 32-26 volt már az állás. Innen már nem volt visszaút a Metznek, amely harmadszor csatázhat a bronzéremért, a Bietigheim pedig legnagyobb sikerét érte el a BL-ben.

A találkozó legeredményesebbjeként a német alakulatot erősítő Xenia Smits kilenc gólt szerzett. Faluvéginek és Háfrának nem volt kísérlete. A Bietigheim hálóőre, Gabriela Dias Moreschi 16 lövést hárított, a Metzben - a nyáron Győrbe igazoló - Hatadou Sako hét kísérletet hatástalanított.

(FOTÓ)


Korábban:
Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán) 24-23 (13-9)


A vasárnapi program:

a 3. helyért:
Esbjerg-Metz 15.00

döntő:
Győr-Bietigheim 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!