Eredmény, csoportkör, 4. forduló, A csoport:
Odense HB (dán)-DVSC Schaeffler 33-30 (17-14)
---------------------------------------------
lövések/gólok: 44/33, illetve 53/30
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 1/1
kiállítások: 12, illetve 12 perc
A magyar csapatból Hornyák Dóra, a hazaiaktól Bo van Wetering és Mia Rej hiányzott.
Minden játékelemben sokkal jobban kezdett az Odense (6-0), több mint hét percet kellett várni az első debreceni gólra. Szilágyi Zoltán vezetőedző kilenc perc elteltével kért először időt, és ezt követően csapatának sikerült megfékeznie az ellenfelet, sőt egy 4-1-es sorozattal csökkentette hátrányát. A rossz kezdéshez képest a folytatásban kimondottan jól tartotta magát a DVSC, egyre hatékonyabb támadójátékának köszönhetően felzárkózott 13-11-re, és a hullámzó első félidő után "csak" 17-14-es hátrányban volt.
A második felvonásban előbb Kácsor Gréta találataival tartotta magát a Debrecen, majd a dánok holland átlövője, a jövő nyáron Győrbe igazoló Dione Housheer a harmadik kiállítása miatt piros lapot kapott. Az egyre jobban védekező magyar együttes visszakapaszkodott 26-24-re, ekkor a háromszoros BL-győztes vezetőedző, Ole Gustav Gjekstad időt kért. Kilenc perccel a vége előtt már csak egy találat volt a - hazaiakat többször is hibázásra kényszerítő - vendégek hátránya, de az üres kapus támadójátékuk nem vált be, ezt kihasználva az Odense egy 3-0-s sorozattal eldöntötte a meccset.
Maren Aardahl hét, Elma Halicevic és Dione Housheer hat-hat góllal, Althea Reinhardt tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Kácsor Gréta 12 lövésből tíz gólt szerzett, Töpfner Alexandra hatszor talált be. A két debreceni kapusnak összesen hat védése volt.
Az egy győzelemmel és három vereséggel álló DVSC a következő fordulóban, október 21-én Háfra Noémi együttesét a montenegrói Buducnost Podgoricát fogadja.
"A kezdés, mindkét félidő eleje szörnyű volt, de utána megtaláltuk a ritmusunkat, játszottuk a játékunkat, és felszabadultan, egyre bátrabban kézilabdáztunk. A védekezésünk egy kicsit jobb lett, támadásban a befejezéseink jobban működtek" - nyilatkozta Szilágyi Zoltán a lefújás után a Kossuth Rádiónak.
A vezetőedző úgy fogalmazott, az első félidő második része már rendben volt, hiszen visszajöttek a mérkőzésbe, és a találkozó végjátékát is aránylag szorossá tudták tenni. Hozzátette, örömteli, hogy ilyen jó meccset játszottak az Odense otthonában. Nincs hiányérzete, inkább örül annak, hogy nagyot léptek előre csapatszinten, és jó arcukat mutatták a BL egyik legjobb csapata ellen.
Ugyanebben a csoportban a kapus Szikora Melinda és a jobbszélső Faluvégi Dorottya együttese, a német bajnok és kupagyőztes SG BBM Bietigheim házigazdaként 34-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen. Faluvégi hat kísérletből háromszor talált be, Szikora harmincból 11 védéssel zárt.
később:
B csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria - Rapid Bucuresti (román) 18.00
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!