TV műsor

Női kézilabda BL - Bravúros Ferencváros-siker Dániában

Sport, 2020.10.11

A koronavírusos megbetegedések miatt tartalékos Ferencváros 24-21-re győzött a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, vasárnap.

Az FTC elhalasztotta a norvég Vipers Kristiansand és a francia Metz HB elleni mérkőzését, és vasárnap sem akart játszani, ám ezt az európai szövetség már nem engedélyezte, így a magyar együttesnek szeptember 16. után kellett ismét pályára lépnie.


Eredmény, csoportkör, 4. forduló, A csoport:
Team Esbjerg (dán) - FTC-Rail Cargo Hungaria 21-24 (13-9)
----------------------------------------------------------


A vendégek keretéből Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin, Háfra Noémi, valamint a német Julia Behnke és Emily Bölk hiányzott, bekerült viszont négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, akik még a felnőtt NB I-ben sem játszottak. A hazaiak a decemberi világbajnokság legértékesebb játékosának választott holland Estavana Polmant nélkülözték, aki súlyos térdsérülés után gyógyul.

A magyar csapat eleinte remekül tartotta magát, a hazaiak a 11. percben vezettek először, és még a 19. percben is csak 7-6 állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban egyre többet hibázott mezőnyben és támadásban is az FTC, ezt, illetve Rikke Poulsen védéseit kihasználva az Esbjerg gyors, könnyű gólokkal elhúzott, és a szünetben már 13-9 volt az állás a javára.

A 37. percben időt kellett kérniük a házigazdáknak, mert a Ferencváros remek védekezéssel és hatékony támadójátékkal kezdte a második félidőt, és 14-13-ra felzárkózott. A folytatásban a magyar együttes négyszer támadott az egyenlítésért, és negyedszer sikerrel is járt, majd remek összpontosítással a vezetést is átvette. Volt egy 14 perces időszak, amit 9-3-ra megnyert a vendégcsapat, amely a dánok egyenlítése után megint lendületbe került, és három góllal ellépett.

Az FTC egy újabb 5-0-s sorozattal eldöntötte a meccset, amelyet határtalan lelkesedésének, és nagyszerű második félidei játékának köszönhetően nyert meg.

A mezőny legeredményesebb játékosa Kovacsics Anikó volt hat góllal, Schatzl Nadine ötször volt eredményes.

A két csapat harmadik alkalommal találkozott egymással, az FTC egy vereség mellett másodszor nyert.

"Még mi is emésztgetjük, én is nehezen hiszem el a győzelmet, mert nagyon rosszak voltak az előjelek. Ez egy nagyon hősies történet volt, elmondhatatlanul boldogok vagyunk" - nyilatkozta a Kossuth Rádióban Elek Gábor vezetőedző. Hozzátette, elsősorban a védekezésüknek, a kapusteljesítményüknek, a mentális erejüknek és a hitüknek köszönhetik a sikert.

A szakvezető úgy vélekedett, csapata nagyon jól kezelte azt a helyzetet, hogy nem volt veszítenivalója, megpróbálta minél tovább élvezni a meccset, és ez végül győzelemhez vezetett.

"Nem szeretem ezt a kézilabdát, de most ezt kellett csinálnunk, amennyire lehetett, lassítanunk kellett a játékot, és ez borzasztó mennyiségű hibát eredményezett a túloldalon. Ez ma bejött, de mindig nem fog működni" - mondta Elek Gábor. Hozzáfűzte, még őt is meglepte csapata teljesítménye, és az, ahogyan rá tudták kényszeríteni akaratukat az ellenfélre.

A két győzelemmel és két döntetlennel álló címvédő Győri Audi ETO KC jövő szombaton a román Ramnicu Valcea együttesét fogadja, az egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkező Ferencváros pedig egy hét múlva az ugyancsak román CSM Bucuresti vendége lesz a BL csoportkörében.


szombaton játszották:
B csoport: Győri Audi ETO KC-Odense HB (dán) 32-25 (16-11)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!