Női kézilabda NB I - Ferencvárosi vereségével lecsúszott a dobogóról a Debrecen

Sport, 2024.05.25

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójának szombati játéknapján.

Az addig kiegyenlített mérkőzés második félidejének derekára alakult ki először háromgólos különbség (26-23), innen pedig már nem engedte vissza riválisát az FTC, amely hazai pályán százszázalékos mérleggel zárta a bajnokságot. Klujber Katrin kilenc találattal lett a mérkőzés legeredményesebbje. A hajdúságiak vereségükkel lemaradnak a harmadik helyről, mert bár azonos pontszámmal állnak a vasárnap Kisvárdán pályára lépő Mosonmagyaróvárral, az egymás elleni eredmény utóbbinak kedvez.

A találkozó előtt köszöntötték az aktív kézilabdával felhagyó, 32 éves Cirjenics-Kovacsics Anikót, illetve a csapattól egyaránt távozó Kisfaludy Anettet, Kovács Anettet és Kukely Annát.

Cirjenics-Kovacsics az M4 Sportnak elárulta: már az öltözőben is elpityeredett.

"El kellett jönnie ennek a pillanatnak" - szögezte le, kitérve rá: nagyon sokáig dilemmázott az utolsó hónapokban. Amint elmondta, januárban két hétre volt a visszatéréstől, amikor megsérült a térde, ez mentálisan és egészségileg is nehéz volt, azóta kristályosodott a visszavonulás gondolata.

"Nagyon jó pályafutás volt, hálás vagyok, hogy ebben a két klubban játszhattam" - összegzett a Győrt és a Ferencvárost is erősítő korábbi kiválóság. - "Nem így szerettem volna a visszavonulást, örültem volna, ha csak kicsit is, de a pályán tudok lenni."

A magyar válogatottban 143-szor pályára lépett Cirjenics-Kovacsics előre tekintve azt mondta, visszavonulását követően is szeretné a Ferencvárost segíteni.


Eredmény, női NB I (a magyar szövetség honlapja alapján): FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler 33-29 (14-15)

később: Moyra-Budaörs - Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 18.00 Praktiker-Vác - NEKA 18.00 Kozármisleny KA-MTK Budapest 19.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!