A magyarok kedden Roglán 31-21-re, szombaton Győrben 28-27-re nyertek Szlovénia ellen, felkészülési mérkőzésen. Utóbbi találkozót követően a Budaörs irányítója az MTI-nek felidézte, hogy nagyon jól kezdtek, gyors gólokat szereztek, jó volt a védekezésük, a kapuban pedig jöttek a védések, ennek köszönhetően 17 perc után 14-5-re vezettek.
"Aztán sort cseréltünk, de 17 perc ülés után nehéz elkezdeni egy mérkőzést, mert mire bemelegszik az ember, vége az első félidőnek. Talán egy kicsit kapkodtunk, szétesett a védekezésünk, de az a lényeg, hogy győztünk, és legalább van miből tanulnunk" - nyilatkozta.
Meglátása szerint a lerohanásuk, illetve a támadójátékuk hellyel-közzel jónak mondható. Talán védekezésben vannak még olyan dolgok, amiben előre kell lépniük, hogy a beállót ne hagyják sokszor ennyire szabadon, de még van másfél hetük az első olimpiai csoportmeccsig.
Kézilabdában a női világversenyeket mindig az idény közben, novemberben és decemberben rendezik, ezért szokatlan, hogy a szezon után, nyáron kell kemény felkészülésen részt venniük a játékosoknak.
"Nehéz volt elkezdeni, és az is nehéz, hogy nem volt pihenőnk, de nyilván valamit valamiért. Úgy gondolom, megéri, mert olimpiára nem sokszor készülhet az ember" - vélekedett Debreczeni-Klivinyi.
Az alapozás, a fizikális fejlesztés mellett már elkezdték a taktikázást a női válogatott tagjai, és a mostani volt a legnehezebb hetük.
"Ez látszott is a meccsen, mert nem voltunk annyira pontosak, amennyire kellett volna, de talán a jövő héten már elkezdjük a frissítést, és még több lesz a taktikai munka" - mondta az irányító.
A rendkívüli meleg és a hőségriadó kapcsán megjegyezte, nekik eddig szerencséjük volt, mert mindegyik csarnokban van légkondicionáló, úgyhogy egyelőre jól bírják. A múlt héten Siófokon voltak, ott volt egy kis idejük strandra menni, de egyébként nem sok időt töltenek kint a szabadban.
A magyarok jövő pénteken Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak edzőmérkőzést.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!