TV műsor

Női kosárlabda EK - Búcsúzott a Cegléd

Sport, 2021.03.17

A Cegléd 35 ponttal kikapott a francia Carolo Baskettől a női kosárlabda Európa Kupa szerdai nyolcaddöntőjében, ezzel búcsúzott.

Az NB I alapszakaszát a kilencedik helyen záró ceglédiek a Sepsiszentgyörgyön kialakított buborékban léptek pályára a franciák ellen, akik 6-6 után egy 10-0-ás rohammal elhúztak. Az ellenfél a második negyedben 13 ponttal is vezetett, a nagyszünetben 38-30 volt az állás.

Konsztantinosz Keramidasz vezetőedző tanítványai a térfélcsere után sem tudtak újítani, az amerikai Tinara Moore hiába villogott, az utolsó játékrész 58-42-ről indult. A hajrára már nem maradtak izgalmak, az alföldi együttes a 16 között fejezte be szereplését az európai kupaküzdelmek második vonalában.

A párharc egy mérkőzésen dőlt el, a győztes Carolo pedig a pénteki negyeddöntőben folytatja szereplését, ugyancsak Sepsiszentgyörgyön.

Az EK-nyolcaddöntőben érdekelt három magyar csapatból csak a törökországi Kayseriben kialakított buborékban szereplő Szekszárd jutott tovább, a Cegléd és a DVTK búcsúzott. A tolnaiak csütörtökön 16 órakor a török Elazig Il Özel Idaresporral találkoznak a szintén egymeccses negyeddöntőben.

Eredmény:

női EK, nyolcaddöntő (Sepsiszentgyörgy):

---------------------------------------------
Carolo Basket (francia)-VBW CEKK Cegléd 81-46 (16-10, 22-20, 20-12, 23-4)


kedden játszották:
Valencia (spanyol)-Aluinvent DVTK Miskolc 80-57 (21-10, 15-20, 19-12, 25-15)
Atomerőmű KSC Szekszárd-Hainaut Basket (francia) 66-53 (13-15, 15-11, 14-13, 24-14)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!