Női kosárlabda EK - Továbbjutott a Szekszárd, búcsúzott a Győr

Sport, 2021.01.23

A Szekszárd legyőzte a házigazda Győrt pénteken a női kosárlabda Európa Kupa csoporttornájának harmadik fordulójában, így csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, míg a győriek búcsúztak a sorozattól.

Női kosárlabda Európa Kupa - Atomerőmű KSC Szekszárd-Uni Győr MÉLY-ÚT Az Egyetemi Csarnokban rendezett buboréktorna zárómérkőzésén a Szekszárd két forduló után száz-, míg a házigazdák ötvenszázalékos mérleggel léptek pályára. A tolnaiak győzelem esetén veretlenül lehettek csoportgyőztesek, ami a nyolcaddöntős rangsorolásnál sokat nyom a latban. A győriek számára több forgatókönyv kínálkozott: vereséggel vagy 12 pontnál kisebb győzelemmel lemaradtak volna folytatásról - és a török Kayseri jut tovább a Szekszárddal -, 12-19 pontos sikerükkel a két magyar csapat került volna a 16 közé, 19 pontnál nagyobb diadallal pedig ők jutottak volna tovább a Kayseri társaságában.

Az EK magyar rangadójának résztvevői kétszer találkoztak az idény során az NB I-ben, és mindkétszer a Rába-partiak bizonyultak jobbnak.

A harmadik csata első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik gárda sem tudott 4 pontnál jobban meglépni. Az Iványi Dalma vezetőedző által irányított győriek főként Török Ágnesre, míg a vendégek a szlovén Zala Friskovecre építettek. A nagyszünetig hét ponttal is elhúztak a hazaiak, de 20 perc elteltével csak 41-39-re vezettek.

Térfélcsere után 43-43-nál meglódult az Atomerőmű, és kilencpontos előnyre tett szert, ekkor Friskovec 18, a magyar válogatott Goree Cyesha pedig 14 pontnál tartott. A 24-12-re hozott harmadik játékrész után Djokics Zseljko csapata 66-55-re elhúzott, innen pedig a Győrnek már nem maradt esélye a fordításra. A meccs legeredményesebb játékosa a győri Brianna Kiesel lett 23 ponttal.

A Szekszárd előtt a magyar együttesek közül a DVTK és a Cegléd is kiharcolta a továbbjutást.

A keddtől péntekig tartó csoporttornákról az első két helyezett jutott az EK legjobb 16 csapata közé, amelyeket a nemzetközi szövetség erősorrend alapján rangsorol: a legjobb a 16-odikkal, a második a 15-ödikkel találkozik és így tovább. A nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is egyazon buborékban rendezik meg március 16. és 18. között.


Eredmény:

Női Európa Kupa, 3. forduló:

-----------------------------

A csoport (Győr):
Atomerőmű KSC Szekszárd - Uni Győr MÉLY-ÚT 75-67 (18-19, 21-22, 24-12, 12-14)
Kayseri (török)-Prometej (ukrán) 106-82

A csoport végeredménye: 1. Szekszárd 3 győzelem/0 vereség, 2. Kayseri 2/1, 3. Győr 1/2, 4. Prometej 0/3


korábban:

C csoport (Antalya): VBW CEKK Cegléd-Adana BK (török) 72-52 (22-8, 17-15, 16-14, 17-15)

A csoport végeredménye: 1. Cegléd 2 győzelem/1 vereség, 2. Szpartak Moszkva (orosz) 2/1, 3. Hatay (török) 2/1 4. Adana BK 0/3


B csoport (Ankara): Ormanspor Genclik (török)-Aluinvent DVTK Miskolc 82-93 (23-28, 19-15, 20-19, 20-31) A csoport végeredménye: 1. Ramla (izraeli) 2 győzelem/0 vereség, 2. DVTK 1/1, 3. Genclik 0/2
(MTI)

Galériánk

Női kosárlabda Európa Kupa - Atomerőmű KSC Szekszárd-Uni Győr MÉLY-ÚT Női kosárlabda Európa Kupa - Atomerőmű KSC Szekszárd-Uni Győr MÉLY-ÚT Női kosárlabda Európa Kupa - Atomerőmű KSC Szekszárd-Uni Győr MÉLY-ÚT Női kosárlabda Európa Kupa - Atomerőmű KSC Szekszárd-Uni Győr MÉLY-ÚT
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!