TV műsor

Női kosárlabda Euroliga - A bronzéremért küzdhet a Sopron

Sport, 2021.04.16

A Sopron Basket 72-61-re kikapott a spanyol Salamancától a női kosárlabda Euroliga isztambuli négyes döntőjének a pénteki elődöntőjében, így vasárnap a bronzmérkőzésen lép pályára a házigazda Fenerbahce ellen.



Eredmény, elődöntő:
Salamanca (spanyol)-Sopron Basket 72-61 (16-10, 14-22, 20-10, 22-19)
--------------------------------------------------------------------
A magyar csapat pontszerzői: January 15, Krajisnik 14, Williams 9, Walker 9, Brooks 8, Határ 4, Fegyverneky 2



A negyedik Final Fourjukban szereplő soproniak szerdán érkeztek meg Isztambulba, majd rendőri felvezetéssel érkeztek meg a hotelbe, és Gáspár Dávid vezetőedző aznap délután már edzést vezényelt tanítványainak a Volkswagen Arenában. A 2014-ben átadott, ultramodern csarnokban kosármeccsekre 5240 szurkoló juthat be, ezúttal azonban a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött zajlott az Euroliga végjátéka.

A magyar bajnok sorozatban harmadik Final Fourjára készült, a legutóbbi kettőben házigazdaként szerepelt, és 2018-ban ezüstéremmel, 2019-ben pedig a negyedik helyen zárt. Előzőleg 2009-ben is bejutott a négyes döntőbe, amelyet éppen a mostani ellenfél, a Salamanca otthonában rendeztek. Akkor a fantasztikus hangulatú elődöntőben a spanyolok bizonyultak jobbnak 85-78-ra, majd Székely Norbert együttese a bronzmeccsen is kikapott - éppen a Jekatyerinburgtól, amely ezúttal címvédőként volt jelen Isztambulban. A 12 évvel ezelőtti elődöntő résztvevői közül ketten most is ott voltak a pályán: spanyol részről a mindössze 165 centis Silvia Dominguez, míg a soproniaknál a szerb Jelena Milovanovic, aki azóta már férjezett nevén, Jelena Brooksként erősíti a zöld-sárgákat.

A túloldalon a vezetőedző is ismerős lehetett a magyarok számára, ugyanis két, illetve három éve éppen Roberto Iniguez irányításával jutottak be az Euroliga végjátékába. A spanyol mestert a héten az év edzőjévé választották a sorozatban.

Ami a két gárda idényét illeti, a soproniak 36 győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek el - ebből az egyik adminisztrációs hiba miatt történt az NB I negyeddöntőjében -, míg a spanyolok odahaza kétszer kikaptak, az Euroligában viszont mind a nyolc mérkőzésüket megnyerték.

Az egymás elleni örökmérleg a Salamancának kedvezett: az eddigi hét összecsapás alapján az ellenfél 4-3-ra vezetett, 516-499-es pontaránnyal.

A pénteki csata első kosarát a soproni Briann January szerezte, és öt perc elteltével még mindig csak 4-4 állt a nagyórán. A magyar csapatban Brooks duplái kevésnek bizonyultak, és a spanyolok hat ponttal nyerték a nyitónegyedet. A folytatásban Gáspár Dávid együttese az év védőjátékosává választott Gabby Williams triplájával utolérte ellenfelét (18-18), majd egy 9-0-ás roham végén átvette a vezetést. Felváltva következtek a kosarak, soproni részről a szerb Tina Krajisnik fontos duplákat szerzett, a túloldalon pedig az azeri válogatott Tiffany Hayes már 14 pontnál tartott. A nagyszünetben 32-30-ra vezetett a Sopron.

Fordulás után a spanyolok nyolcadik triplakísérletüket is elrontották, Határ Bernadett három személyi hibával a kispadra kényszerült, miközben egyik csapat sem tudott három-négy pontnál jobban elhúzni. A Salamanca aztán a 28. percben egy 10-0-ás sorozattal 48-39-re meglépett, és 50-42-vel vágott neki a zárószakasznak.

Ebben 13 pontra nőtt a hátrány, amelyből Megan Walker révén ötöt hamar ledolgozott a magyar együttes. A spanyolok azonban az immár 23 pontos Hayes vezérletével tartották a tíz pont körüli különbséget, és végül a vártnál simább győzelmet arattak.

A 13-szoros magyar bajnok negyedik Final Fourjában harmadszor küzdhet majd a harmadik helyért, és a török Fenerbahcéval csap majd össze a vasárnap 14 órakor kezdődő bronzmeccsen.

korábban:
Jekatyerinburg (orosz)-Fenerbahce (török) 88-84 (22-21, 33-27, 13-13, 20-23)



A vasárnapi helyosztók programja:

---------------------------------

bronzmérkőzés:
Sopron Basket-Fenerbahce 14.00

döntő:
Jekatyerinburg-Salamanca 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!