Női kosárlabda NB I - Könnyed győzelemmel kezdte a negyeddöntőt a címvédő Sopron

Sport, 2023.03.28

A címvédő Sopron húsz ponttal legyőzte a vendég Vasast a női kosárlabda NB I negyeddöntőjének keddi nyitányán.

A nemrég a Magyar Kupát is elhódító favorit gárda legjobbja a 25 pontos Ezi Magbegor volt.

Az alapszakaszban nagy hajrával második helyen végzett Győr a vártnál nehezebben, de így is tíz ponttal verte az utóbbi hét meccséből hatot megnyerő TFSE-t, míg az MK-bronzérmes DVTK - melyből bokasérülés miatt hiányzott a válogatott Kányási Veronika - ugyancsak otthon került előnyben a negyeddöntő harmadik budapesti csapatával, a BEAC-cal szemben.

Az alapszakasz alapján a legnagyobb csatára a negyedik PEAC és az ötödik Szekszárd találkozóján lehetett számítani, s a két "szomszédvár" összecsapása azt hozta, amit előzetesen várni lehetett a meccstől. A szoros küzdelemben a második és harmadik negyedben a szekszárdiak a házigazda fölé kerekedtek, majd az utolsó negyedben őrizték közel tízpontos előnyüket, s ugyan a pécsiek az utolsó percben háromra felzárkóztak, végül elveszítették az első meccset.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharcok pénteken folytatódnak.

Eredmények:

negyeddöntő, 1. mérkőzések:

------------------------------ Sopron Basket-Vasas Akadémia 84-64 (17-16, 21-16, 20-16, 26-16) SERCO UNI Győr - TFSE-MTK 103-93 (24-30, 26-16, 27-20, 26-27) DVTK-Hun-Therm - E.ON ELTE BEAC 82-58 (28-17, 16-11, 19-13, 19-17) NKA Universitas PEAC-Atomerőmű KSC Szekszárd 64-69 (18-13, 16-22, 13-20, 17-14)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!