Női röplabda Eb - Gyimes: örömjátékra készülünk a szerbek ellen

Sport, 2021.08.27

Gyimes Zsófia szerint a magyar női röplabda-válogatott felszabadultan, vesztenivaló nélkül szeretne pályára lépni vasárnap a világbajnok, címvédő és társházigazda szerbek ellen az Európa-bajnokság belgrádi nyolcaddöntőjében.

A nemzeti csapat miután a csütörtöki szabadnap során "kiizgulta" a magyar szempontból sorsdöntő két mérkőzést - a fehéroroszok 0-2-ről fordítva legyőzték a szlovákokat, az olaszok pedig a svájciak felett diadalmaskodtak -, pénteken egy charterjárattal Belgrád felé vette az irányt a másik három továbbjutó gárdával együtt. A mintegy negyvenperces repülőút után zökkenőmentesen megérkezett új, Száva-parti szálláshelyére. A Jakub Gluszak szövetségi kapitány vezette szakmai stáb az ebéd és a kötelező - az Eb alatt immáron nyolcadik - koronavírusteszt után edzést vezényelt a játékosoknak.

"Még mindig kicsit nehezen hiszem el, hogy sikerült, de mindenki úgy gondolja, megdolgoztunk ezért. Nyilván jobb lett volna szerdán a fehéroroszok ellen nyerni, és már páholyból figyelni a csütörtöki találkozókat, de nagyon büszke vagyok minden csapattársamra, hogy összejött a továbbjutás" - mondta az MTI-nek az utazás során Gyimes.

Az Újpest játékosa kiemelte, ugyan Svájc és Fehéroroszország ellen is siratták az elszalasztott győzelmet, végül mégis ezek a vereségek lettek azok, amelyek a magyar csapat javára döntöttek a továbbjutást illetően.

"Minden meccsen a végsőkig küzdöttünk, nem érzem, hogy érdemtelenül vagyunk itt. Mindig száz százalékot nyújtottunk, kemény munkánk van a továbbjutásban" - tekintett vissza a csoportkörre a center.

A zadari csoportban a magyar csapat a svájci és a szlovák válogatotthoz hasonlóan egy győzelemmel és négy vereséggel zárt, ám a két ötszettes vereség nyomán több pontot szerzett, így készülhet a szerbek elleni nyolcaddöntőre.

A Gluszak edzette nemzeti együttes az egész csoportkör egyik legjobban blokkoló válogatottja volt, összesen 58-szor akadályozta meg sikerrel az ellenfél játékosait, ebben a kategóriában két röplabdázó, Pekárik Eszter és Németh Anett is az Eb élmezőnyébe tartozik. Gyimes ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, rengeteget videóznak, így minden állásban tudják, az ellenfél várhatóan milyen támadást fog választani, ezáltal pedig könnyebb olvasniuk a játékot.

A szerbek, valamint a világ egyik legjobb játékosa, Tijana Boskovic elleni várakozásaival kapcsolatban azt mondta, nagyon szeretné, ha a hazaiak sztárját is sikerülne megállítaniuk.

"Remélem, tudunk majd úgy játszani, hogy később emlékezzen ránk. Az biztos, hogy mi emlékezni fogunk erre a mérkőzésre, már csak a várható hangulat miatt is: ahogy tudjuk, szinte minden jegy elkelt vasárnapra, ami azt jelenti, 18 ezer ember lesz majd a Stark Arenában. Soha nem játszottam még közel ekkora közönség előtt sem, már előre kiráz a hideg, ha rágondolok" - tekintett előre a center.

Gyimes hozzáfűzte, szeretnék a maximumot kihozni magukból, felszabadult örömjátékra készülnek a szerbek ellen.

"Túl sok nyomás nem lesz a vállunkon, a lényeg, hogy élvezzük ezt a mérkőzést, és jól játsszunk. Ha ez sikerül, a végeredménytől függetlenül elégedettek lehetünk majd" - összegzett a center.

A szerb-magyar mérkőzés vasárnap 20 órakor kezdődik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!