Női röplabda Eb - Ludvig: megfelelő rendezés, de a célt nem sikerült elérni

Sport, 2019.09.02

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára szerint kiválóan sikerült a női röplabda Európa-bajnokság rendezése a Papp László Budapest Sportarénában, ugyanakkor a magyar válogatott eredményével nem elégedett.

A sportvezető a kontinensviadal vasárnapi, utolsó budapesti napján az MTI-nek azt mondta: aki részt vett az eseményen, attól csak pozitív visszajelzést kaptak.

"Itt volt az európai szövetség elnöke, Kulcsár Krisztián MOB-lnök, Szabó Tünde államtitkár asszony, mindenki úgy nyilatkozott, a rendezés megfelelt az európai elvárásoknak és követelményeknek" - fogalmazott Ludvig.

A főtitkár szerint a hangulatra nem lehetett panasz, az az olyan mérkőzéseken is kiváló volt, amikor esetleg nem volt teljesen tele az aréna.

"Igyekeztünk mindenben a lehető legjobbat biztosítani, a síppal-dobbal érkező szurkolók magával ragadták a többi nézőt is. Biztos vagyok abban, hogy ha eredményesebben szerepelünk, még nagyobb nézőszámmal kalkulálhattunk volna" - utalt arra a főtitkár, hogy a magyar csapat - az előzetes célkitűzését alulmúlva - egy győzelemmel és négy vereséggel nem jutott nyolcaddöntőbe.

Ludvig Zsolt örömét fejezte ki, hogy a horvát csapat elleni mérkőzésre minden jegyet eladtak, ugyanakkor örült volna, ha a nyolcaddöntőben is közel telt ház lett volna.

"Nem mondhatom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok az eredményességgel, az okokat meg kell keresni és meg kell vizsgálni" - jelentette ki a sportvezető, aki szerint előbb le kell zárniuk az eseményt, utána fog a szakmai kollégium és az elnökség dönteni a belga Jan De Brandt szövetségi kapitány jövőjéről.

"Egyöntetűen szerettük volna folytatni a munkát vele, de át kell beszélni a lehetőségeket" - fogalmazott Ludvig, hozzátéve, a szakembernek szeptember végéig van élő szerződése a magyar szövetséggel, addig vélhetően meg fognak egyezni a hogyan továbbról.

Az Eb-vel kapcsolatban elmondta, szerettek volna rentábilis házigazdák lenni, és bár a végső elszámolásra még várni kell, jelen állás szerint úgy tűnik, ez sikerült.

"Nem szerettük volna, ha attól lett volna hangos az Eb, hogy problémák vannak" - mondta a főtitkár, aki a magyar szövetség kontinenstorna utáni fő feladatának azt nevezte, hogy a nézőket, a versenyen kint lévő vagy azt a tévében követő fiatalokat, szurkolókat újra megszólítsák.

"Szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a válogatottban, illetve a klubjaikban is jól teljesítő játékosokkal megmaradjon a személyes kontaktus. Folytatódnak a nézői kampányok, reméljük, azoknál a kluboknál, amelyek már eddig is jól teljesítettek nézőszámban, megmarad a tendencia, a többiek pedig előre tudnak lépni" - tekintett előre Ludvig Zsolt.

"Most, hogy mind a női, mind a férfi bajnokság is fejlődik, szeretnénk a körítésre is egyre jobban adni. Egy hosszú folyamatba kezdtünk jó néhány éve, eljutottunk idáig, itt az ideje kicsit megállni, körülnézni, és ennek fényében lépni tovább" - fogalmazott Ludvig, aki szerint fontos volt, hogy maguknak is bebizonyították, hogy képesek megrendezni egy ilyen volumenű eseményt.

A most vasárnapig tartó Eb-t - melynek budapesti része augusztus 23. és szeptember 1. között zajlott - összesen négy városban, Budapest mellett Pozsonyban, Lódzban és Ankarában rendezik. A torna szerdán a negyeddöntőkkel folytatódik, az elődöntőket és a helyosztókat Törökországban tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!