Női röplabda Eb - Tálas: tudtuk, hogy nekünk kell irányítanunk

Sport, 2019.08.23

A magyar női röplabda-válogatott feladója, Tálas Zsuzsanna azt mondta: tudták, hogy az észtek ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki csoportmérkőzésen nekik kell irányítaniuk a játékot.

A 26 éves röplabdázó a pénteki találkozó után az MTI-nek úgy nyilatkozott, nehéz volt Magyarországon elkezdeni egy ilyen rangos eseményt, de örül, hogy ilyen magabiztosan megnyerték az összecsapást.

"Az elején és a végén volt bennünk egy kis görcs, talán kicsit több volt a hiba, mint kellett volna, de ma ezt is megengedhettük magunknak" - fogalmazott a feladó.

Hozzátette, az észtek pontosan azt hozták, amire felkészítette őket a szövetségi kapitány, tudták, hogy semmi váratlant nem húzhatnak elő a tarsolyukból.

"Mostantól készülünk a románokra, ahogy hallottam, holnap még többen lesznek az arénában. Akkor is jó lesz magyarnak lenni" - mondta Tálas Zsuzsanna.

Molcsányi Rita, a Békéscsaba liberója kifejtette, a hazai pálya miatt éreztek egy kis nyomást, de tudja, a folytatásban ez hatalmas plusz löketet adhat majd a válogatottnak.

"Jó meccset játszottunk, örülök, hogy az észtekkel kezdtünk, mert így volt időnk belerázódni az Európa-bajnokságba" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves röplabdázó, akinek ez volt pályafutása első Eb-meccse, ugyanis 2015-ben és 2017-ben sem volt ott a kontinenstornán.

Jókay Zoltán, a magyar csapat másodedzője azt mondta, örül a győzelemnek, főleg azért, mert a játékosok taktikailag mindent megvalósítottak, amit a szakmai stábbal előzetesen kértek tőlük.

Az észtek szövetségi kapitánya, Andrei Ojamets szerint vereségükben az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a nyitásfogadásuk szinte egyáltalán nem működött.

"Egy ilyen csapatnál, mint a miénk, amelyben nincsenek erős és magas ütőjátékosok, ez kulcskérdés" - fogalmazott a szakvezető, akinek csapata elmondása szerint a harmadik szettre teljesen elveszítette a koncentrációját is.

A magyar válogatott szombaton 20.30-tól Románia csapata ellen lép pályára, majd sorrendben Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiával találkozik a C csoportban, amelynek az első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!