Női röplabda Európa-liga - Négyszettes magyar vereség az ukránoktól

Sport, 2023.05.27

A magyar női röplabda-válogatott négy játszmában kikapott az ukrán csapattól az Európa-liga arany divíziójának szombati találkozóján, a csoportkör nyitányán az Érd Arénában.

Női röplabda Európa-liga - Magyarország-Ukrajna A hazaiak kispadján ezen a találkozón debütált tétmérkőzésen a márciusban kinevezett szövetségi kapitány, az olasz Alessandro Chiappini.

A nemzeti csapat vasárnap, ugyancsak Érden újra összecsap az ukránokkal, a három csoportból a győztesek mellett a legjobb második jut elődöntőbe.


  • Európa-liga, arany divízió, C csoport, 1. forduló:
Magyarország-Ukrajna 1-3 (22, -25, -9, -23)

a legeredményesebb játékosok: Németh A. 20, Kiss G. 16, illetve Krajduba 27, Dorszman 19, Milenko 14


A két együttes tavaly négyszer is összecsapott: az Európa-ligában egy-egy magyar és ukrán győzelem született, az Európa-bajnoki selejtezőben azonban mindkétszer a rivális győzött. A magyaroktól azóta lemondta a válogatottságot az akkori csapatkapitány Szakmáry Gréta, az ukránok ugyanakkor gyakorlatilag tavalyi El-keretükkel szerepeltek.

A hazaiak kispadján tétmérkőzésen most debütált az olasz Alessandro Chiappini, akit márciusban neveztek ki szövetségi kapitánynak. A találkozó abból a szempontból is érdekesnek ígérkezett, hogy a két együttes az augusztusi Eb-n is egy csoportban szerepel majd.

A bő keretből Berkó Lili, Szalai Anna és Szedmák Réka maradt ki.

Az összecsapást jól kezdte a házigazda, amelynek nyitásaival meggyűlt a többször is hibázó ukránok baja. Támadásban sokáig mindkét csapat hatékony volt, de amikor a magyarok egymás után több ukrán próbálkozást kivédekeztek, ötpontos előnyt alakítottak ki. A különbségből a hazaiak Kiss Gréta és Németh Anett támadásaival három pontot meg tudtak őrizni a felvonás végéig, így szűk félóra után vezettek.

A második játszma elején a német bajnokság legértékesebb játékosának megválasztott Németh egymás után szerezte a magyar pontokat, de az ukránok feljavuló centerjátékukkal hamar ledolgozták négypontos hátrányukat. A vezetés azonban sokáig így is a házigazdánál volt, a játékrész képe akkor fordult meg, amikor a magyarok egymás után hármat rontottak, majd Némethet is leblokkolta a hajrá előtt fordító rivális. Chiappini blokkmagasítás miatt egyszerre hármat cserélt, ezt követően Pintér Andrea kétszer is sikeresen sáncolt, majd a támadásával két szettlabdához jutottak a magyarok, de hiába, mert nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel.

A harmadik felvonásban az ukránok főleg a magyar blokkot használva szerezték pontjaikat, de mivel ezt rendkívül hatékonyan tették, ezúttal ők alakítottak ki többpontos előnyt. Chiappini előbb feladót cserélt, majd minden kezdőjátékosát lehozta, de mivel együttese nyitásfogadási és támadási hatékonysága alaposan visszaesett, nem volt esély az újabb hazai részsikerre.

A negyedik felvonásra három poszton is a cserék maradtak pályán a magyaroknál, akik Németh vezérletével ismét kezükbe vették a mérkőzés irányítását. Hullámzó volt ekkor a találkozó, a házigazda által kialakított ötpontos előnyt egyre csökkentették az ukránok, és bár nem sokkal később Glemboczki pontjaival visszaállt a korábbi differencia, a hajrá egyenlőről indult. A szoros végjátékban is a magyaroknál volt az előny, de az ukránok saját szempontjukból a legjobbkor, 24-23-nál, a játszma során először átvették a vezetést, majd egy ásszal lezárták a 122 perces összecsapást.

A mérkőzés legjobbjaként a rivális átlója, Anasztaszja Krajduba 27 pontot szerzett, a magyaroktól Németh 20 pontig jutott.
(MTI)

Galériánk

Női röplabda Európa-liga - Magyarország-Ukrajna Női röplabda Európa-liga - Magyarország-Ukrajna Női röplabda Európa-liga - Magyarország-Ukrajna
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!