Női röplabda Extraliga - A bolgár Mihailov a Szent Benedek RA új vezetőedzője

Sport, 2023.01.07

A menesztett szerb Dejan Desnica helyett a bolgár Krisztian Mihailov irányítja a női röplabda Extraligában szereplő Szent Benedek RA együttesét.

Az új vezetőedző csütörtökön, a Liberec elleni CEV Kupa-mérkőzésen mutatkozik be a kispadon - tudatta szombaton a balatonfüredi klub. A bejelentés szerint ambiciózus vezetőedzővel folytatják a szezont.

A 31. születésnapját májusban ünneplő bolgár Krisztian Mihailov fiatal kora ellenére már sok tapasztalatot szerzett az edzői pályán. Legutóbb az orosz Uralocska Jekatyerinburg csapatánál Mihail Karpol munkáját segítette másodedzőként, illetve ő irányítja a bolgár juniorválogatott felkészülését - áll a közleményben.

A klub pénteken ugyancsak a honlapján jelentette be, hogy "az elmúlt időszakra való tekintettel, azt körültekintéssel megvizsgálva" felbontotta a szerb vezetőedző szerződését. Desnica 2021. júniusában került a csapat kispadjára. A Szent Benedek RA az elmúlt idény ezüstérmeseként decemberben már a negyeddöntőben búcsúzott a Magyar Kupából, a második számú európai sorozatnak számító CEV Kupában ugyanakkor - nemzetközi kupaújoncként - nyolcaddöntőbe jutott. Az Extraligában négy nyert és három elvesztett találkozóval a harmadik helyen áll az együttes.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!