A fővárosi együttes ugyan aranyérmes lett a másodosztálynak számító NB I-ben, ám hétfőn honlapján közölte: annak ellenére sem indulnak el az Extraliga 2024/25-ös idényében, hogy bajnoki címükkel erre jogot szereztek.
A közlésből kiderül, hogy a feljutás kivívása után a szakosztályvezetés alaposan körbejárta a legmagasabb osztályban való szereplés lehetőségét mind anyagi, mind szakmai és szervezési szempontokból, és ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy "az NB I-es indulást választja és igyekszik a bajnokságot megnyerő, nagyrészt TF-es egyetemistákra épülő keretet egyben tartani".
"A döntés meghozatalában az is segítségünkre volt, hogy a Magyar Röplabda Szövetség állásfoglalása alapján a megszerzett nevezési jog nem jelentett nevezési kötelezettséget az Extraligában, így megmaradt a lehetőségünk a Nemzeti Bajnokság I. osztályában indulni a 2024/25-ös évadban" - áll az állásfoglalásban.
A honlapon kifejtik, hogy a sportági szövetségek egymás után intik a tagszervezeteket takarékos gazdálkodásra, így "nem lenne szerencsés pénzügyi téren kockázatot vállalni".
"A női csapat új szakmai vezetéssel vág neki a következő idénynek, bölcsebbnek tartjuk ezen szempontok alapján a stabilitást választani és a jövőben, egy olyan helyzetben vállalni az Extraligát, amikor az edző már ismeri a játékosokat, az egyes posztokra ő választotta ki és készítette fel őket, a célok a szezon elejétől tiszták, továbbá az egyesületnél is rendelkezésre áll a megfelelő háttér" - írták.
A TFSE május végén jelentette be, hogy a következő idényben Jókay Zoltán lesz a női csapat vezetőedzője, aki a Vasassal 2004 és 2018 között négy bajnoki címet és nyolc Magyar Kupát nyert, majd a Pénzügyőr férficsapatával további két bajnoki és négy MK-aranyat gyűjtött be.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!