Női röplabda Extraliga - A Vasas nyerte a döntő első meccsét

Sport, 2023.04.28

A címvédő Vasas hazai pályán 3-1-re nyert a Békéscsaba ellen a női röplabda Extraliga döntőjének első, pénteki mérkőzésén.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második összecsapását jövő kedden rendezik a Viharsarokban.


Női Extraliga, döntő, 1. mérkőzés:
Vasas Óbuda - Swietelsky-Békéscsaba 3-1 (15, 22, -23, 15)
---------------------------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Bannister 28, Papp O., Abdulazimova 10-10 illetve Drpa 16, Vasziljeva 15, Glemboczki 11


A két együttes a tavalyi bajnoki fináléban és az idei kupadöntőben is hatalmas csatát vívott egymással, ennek megfelelően a kezdésre szinte teljesen megtelt a Vasas mobillelátóval kibővített Folyondár utcai csarnoka.

A két együttes szezonbeli mérkőzésein 2-1-re vezetett a Vasas, mivel a bajnokságban hazai környezetben, majd a Magyar Kupa döntőjében is nyert, idénybeli egyetlen, magyar csapat elleni vereségét azonban épp a Viharsarokban szenvedte el.

A mérkőzés első szettjének eleje szorosan alakult, de a hazaiak szép lassan egyre inkább játékba lendültek, blokkokból és szervákból is extra pontokat hoztak, míg a BRSE támadói egyre többet rontottak. A játékrész derekán már tekintélyes volt a címvédő előnye, amelyet meg is őrzött a végéig.

A második felvonásban is precíz volt a Vasas blokkvédekezése, emiatt a békéscsabai játékosok extra megoldásokra kényszerültek támadásban, ezek azonban nem jöttek be. Ennek, valamint a hazaiak amerikai légiósa, Taylor Bannister remek játékának köszönhetően - a feladóátló egy ízben a földön ülve szerzett pontot - folyamatosan nőtt a fővárosiak előnye, akik ugyan a hajrában közelebb engedték ellenfelüket, de újabb részsikerük egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A harmadik játszmára javult a BRSE teljesítménye, éppen ezért szoros volt az állás. A címvédő a szett közepéhez érve ugyan növelni tudta előnyét, mert kevesebbet rontott ellenfelénél, de a vendégek nem adták fel és Marta Drpa pontjaival ismét nyílttá tették a játékrészt. A Vasas a hajrában "beragadt" egy állásba, kétpontos előnyéből hárompontos hátrány lett, melyet már nem tudott ledolgozni.

A negyedik szettben villámrajtot vett és a válogatott Török Kata nyitósorozatával hamar ötpontos előnyt dolgozott ki a Vasas, amely ezt még növelni is tudta, mert blokkvédekezése ismét "összeállt", míg a csabaiak ekkor gyengén teljesítettek ebben a játékelemben. A mérkőzés további része már nem tartogatott különösebb izgalmakat, a Vasas így előnybe került a párharcban.

A 115 perces mérkőzés legjobbja Bannister volt 28 ponttal.


Korábban:

az 5. helyért, 1. mérkőzés:
KNRC-UTE 3-2 (-17, 24, -21, 25, 14)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!