Női röplabda Extraliga - Elődöntős a Szent Benedek, előnyben a Nyíregyháza

Sport, 2023.03.29

A Szent Benedek RA és a Nyíregyháza is ötszettes csatában nyert szerdán a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében: előbbi együttes újabb sikerével készülhet az elődöntőre, míg utóbbi előnnyel várhatja a szombati, kaposvári negyedik mérkőzést.

A nyíregyházi összecsapás első szettjében a hazaiak 14-21-ről, három játszmalabdát hárítva kerültek előnybe, majd a lélektani előnyüket kihasználva, a lett Anija Jurdza pontjainak és jó sáncmunkájuknak köszönhetően megduplázták előnyüket.

A harmadik felvonásra összeszedte magát a Kaposvár és a szerb Isidora Ubavic, valamint a magyar válogatott Szedmák Réka ponterős játékának köszönhetően szépített, majd bár jelentős előnyét többször is leadta, nagy csatában kiegyenlített.

A döntő felvonás 6-4-es vendégvezetésig a somogyiak elképzelése szerint alakult, de a kaposvári játékosok ezt követően több ki nem kényszerített hibával segítették a hazaiakat, akik kihasználták az adódó lehetőséget és nagy csatában, 126 perces találkozón megőrizték pályaelőnyüket.

Az összecsapás legjobbja a 26 pontos Jurdza volt.

Az Újpest közel volt a meglepetéshez a Szent Benedek RA otthonában: a párharcban eddig szettet sem nyerő fővárosiak kétszer egyenlítettek és a döntő szettben 9-7-re vezettek, de ezt követően már csak Balaton-parti csapat szerzett pontot, és 133 perc alatt kiharcolta a továbbjutást.

Amennyiben a címvédő Vasas a papírformának megfelelően csütörtökön harmadszor is legyőzi az MTK Budapestet, úgy a SZBRA és a Békéscsaba egymással találkozik az elődöntőben.


Női Extraliga, negyeddöntő, 3. mérkőzések:
Fatum-Nyíregyháza - KNRC 3-2 (25, 17, -19, -23, 10)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Nyíregyháza javára.

Szent Benedek RA-UTE 3-2 (22, -19, 21, -21, 9)

A párharcot 3-0-ra a Szent Benedek RA nyerte.


Korábban:
Swietelsky-Békéscsaba - MÁV Előre SC-ST. Solar 3-0 (18, 17, 14)

A párharcot 3-0-ra a Békéscsaba nyerte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!