A fővárosi klub honlapjának szerdai bejelentése kiemeli, a 22 éves feladó jelenleg februári, súlyos térdsérüléséből lábadozik: a hétszeres válogatott játékosnak a Békéscsaba elleni bajnoki negyeddöntő harmadik mérkőzésén egy rossz talajfogást követően az elülső keresztszalag és a belső oldalszalag is elszakadt a bal térdében.
"Volt és van is még egy-két nehezebb napom, de minden apró siker tartja bennem a lelket, és arra sarkall, hogy minél hamarabb újrakezdhessem az edzéseket. Az áprilisi műtét óta hétről hétre látványos az előrelépés, remélem, a nehezén már túl vagyok" - összegzett a klubhonlapnak Boskó, aki reméli, decemberben már teljes értékű edzésmunkát tud majd végezni.
A feladó - aki a tavaly nyári Európa-bajnokságon kezdőjátékosa volt a magyar válogatottnak - hozzátette, nem szeretné, ha megszakadna a Vasas jó sorozata, bízik abban, hogy az előttük álló idényben is hasonló sikerekben lesz része a klubnak, mint az elmúlt három esztendőben volt.
"Izgatott vagyok a nemzetközi kupaszereplés miatt is, hiszen klubcsapattal még nem volt ilyenben részem, nagyon kíváncsi vagyok, ott hogyan fogunk teljesíteni. Remélem, sikerül a hőn áhított előrelépés, de a fő cél az lesz, hogy bárki is áll a túlsó térfélen, hozzuk ki magunkból a maximumot" - mondta a Bajnokok Ligája-szereplés kapcsán a játékos.
Boskó előtt a Vasas a szintén magyar válogatott ütő, Glemboczki Zóra mellett három, a saját utánpótlásából felhozott, a felnőtt keretnél is számításba vett korosztályos válogatott játékos - Botyánszki Fanni, Fekete Fanni és Kiss Lilla -, valamint egy brazil feladó szerződtetését jelentette be.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!