Nyolc napon át 3x3-as kosárlabdatornák Debrecenben

Sport, 2024.08.23

A karneváli hetet követően, szombattól jövő vasárnapig ismét 3x3-as kosárlabda világversenyeket rendeznek Debrecen főterén.

A Kossuth téren felállított aréna a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is sorozatban három eseménynek ad otthont: az U18-as világbajnokság mellett újra sor kerül a női és férfi profi csapatok pénzdíjas tornájára. Az idén a májusi olimpiai selejtezők után már másodjára térnek vissza a cívisvárosba a 3x3-as kosárlabda legjobbjai, a 2015-ös debütálás óta sorozatban 10. éve szerepelhetnek a szakág csillagai a Nagytemplom előtt.

A pénteki sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester kiemelte, azért szervezik ezeket az eseményeket, hogy minél többen sportoljanak, és minél többen vegyenek részt a debreceni kulturális életben.

"Úgy érzem, hogy ezáltal gyökereket tudunk ereszteni, kötődéseket tudunk teremteni a világgal. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség rendszeresen úgy megy el tőlünk, hogy hálás Debrecen szerepvállalásáért, vendéglátásáért, ami az egész város érdeme és egy rendkívüli összefogás eredménye" - fűzte hozzá.

Becsky István, a szervezőbizottság elnöke elmondta, a színvonalra ezúttal sem lehet majd panasz, és friss olimpiai aranyérmeseket is láthatnak az érdeklődők.

"Több olyan játékos is lesz a tornán, aki a párizsi játékokon is részt vett, az olimpiai bajnok holland férfi válogatottat ketten is képviselik. Azon leszünk, hogy a lebonyolítás terén hozzuk azt a minőséget, ami tőlünk megszokottá vált az elmúlt évtizedben" - fejtette ki.

A kilencnapos kosárparádé során elsőként a nők lépnek majd pályára a 19 selejtezőből álló Women's Series sorozat utolsó előtti állomásán. A nyolccsapatos mezőnyben magyar csapat is helyet kapott, melynek tagja lesz a korábban U18-as vb-bronzérmes, debreceni születésű Szabó Zita is.

Ezt követi az U18-as világbajnokság, melynek sorozatban már negyedik alkalommal lesz a házigazdája Debrecen. Az ötnapos rendezvényen 20-20 női és férfi csapat küzd meg egymással az érmekért, a viadalon szerepet kap majd a DEAC Kosárlabda Akadémia kiválósága, Varga Ferenc is.

Az eseményeket a férfi profi csapatokat felvonultató World Tour Masters zárja, melyen a magyar válogatottat is megtekintheti a közönség.

A belépés ezúttal is mindhárom tornára ingyenes.

A menetrend:

--------------
Augusztus 24-25. - Women's Series
Augusztus 26-30. - U18-as világbajnokság
Augusztus 31.-szeptember 1. - World Tour Masters
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!