Nyolc utánpótlás-válogatottját köszöntötte a Magyar Kézilabda Szövetség

Sport, 2022.10.17

Nyolc sikeres utánpótlás-válogatottját köszöntötte hétfő esti díszvacsora keretei között a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).

Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója úgy fogalmazott, egy sportszövetséget elsősorban az eredmények minősítik, márpedig idén a leány serdülőválogatott EYOF-győztes, a női ifjúsági válogatott világbajnoki bronzérmes, a női juniorválogatott vb-ezüstérmes, a férfi ifjúsági válogatott Európa-bajnoki negyedik, a férfi juniorválogatott Eb-ötödik, a női ifjúsági strandkézilabda-válogatott vb-negyedik, a leány és a fiú serdülő strandkézilabda-válogatott pedig egyaránt Európa-bajnok lett.

Hozzátette, a remek eredményeknek köszönhetően a 2022-es európai ranglista élén a magyar szövetség áll 280 ponttal.

Ballai Attila, az MKSZ stratégiai főtanácsadója Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázót idézte, aki azt mondta, nem a siker a fontos, hanem a sikerhez vezető út. Ballai szerint ez hatványozottan igaz abban a sportágban, amelyben egy-egy kapufán, befelé vagy kifelé pattanó lövésen múlhat a győzelem, "de a sikerhez vezető utat végigjártátok, és ezt már soha senki nem veheti el tőletek" - mondta az ünnepelt fiataloknak.

Nagy László, az MKSZ alelnöke felelevenítette, hogy a korosztályos válogatottakkal több sikernek is részese lehetett, ezek közül kiemelkedik az 1999-es ifjúsági Európa-bajnokság megnyerése, ami meghatározó élmény volt pályafutása során. Hozzátette, külön öröm, hogy a férfi ifjúsági és juniorválogatott szakmai stábjával jó kapcsolatot ápol a felnőtt nemzeti együttes szakvezetése, mivel az a céljuk, hogy tudatos munkával készítsék fel a fiatalokat a felnőtt válogatott játékstílusára és taktikájára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!