Ökölvívó Eb - Bernáth Attila: én fogok felállni a dobogó legfelső fokára!

Sport, 2024.04.26

Az 51 kilogrammosok között döntős Bernáth Attila jó formában van és magabiztosan várja a török Samet Gümüs elleni finálét a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon.

A bokszoló a magyar szövetség közösségi oldalán elmondta, a spanyol Rafael Lozano elleni elődöntő előtt jól érezte magát az iskolázás közben, és bejött a taktikaváltás is.

"Élveztem a bunyót és tudtam, hogy nem győzhet le. Hatalmas érzés volt, amikor a meccs végén az én kezemet emelték a magasba. Remélem, vasárnap is így lesz" - utalt a fináléra Bernáth.

A debreceniek légsúlyú öklözője a döntőben azzal a török Samet Gümüssel csap majd össze, aki az első európai versenyen megszerezte az olimpiai kvalifikációt, de Bernáth ennek ellenére is bizakodó.

"Ő is tudja és én is tudom, hogy én vagyok a legjobb, és én fogok felállni a dobogó legfelső fokára" - jelentette ki magabiztosan.

A másik magyar döntős, a 70 kilogrammban szereplő Lakos Regina arról beszélt, azért is örül különösen a fináléba kerülésnek, mert a családjából többen is a helyszínen tudtak szurkolni neki csütörtökön.

"Az első menetet éreztem, hogy megvan, a kontrabokszom úgy ahogy sikerült. A második menetben kicsit bealudtam, azt éreztem, hogy lelassultam, éppen ezért utána mondták, hogy a harmadik nagyon kell. Abban ugyanazt próbáltam csinálni, mint az elsőben, ami szerencsére sikerült is" - utalt a fehérorosz Arina Danyilcsik elleni összecsapásra Lakos.

A magyar versenyző a szombati fináléban az orosz Darima Szandakovával találkozik majd. Mint elmondta, az orosz riválissal még nem bokszolt, és amellett, hogy szeretne bizonyítani, szeretné élvezni az összecsapást.

Az olimpiai kvótás Kovács Richárd (63,5 kg) elveszítette a maga elődöntőjét az orosz Gabil Mamedovval szemben. A nyíregyháziak kisváltósúlyú klasszisa értékelésében elmondta, az év eleji Bocskai emlékverseny után kisebb betegségek hátráltatták és nagyjából hat hetet tudott készülni az Eb-re.

"Nem vagyok csalódott, hiszen 2022 után újra dobogóra állhatok egy Európa-bajnokságon, ráadásul az elmúlt három évben mindig sikerült nagy tornáról érmet hoznom. Innentől csak az olimpiára fókuszálok, hiszen a cél az, hogy ott legyek csúcsformában, ez a torna pedig jó ráhangolódás volt Párizsra" - jelentette ki az öklöző.

A magyarok csütörtökön négy bronzérmet nyertek a belgrádi kontinensviadalon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!