Olimpiai kvalifikációs birkózótorna - Szekér és Szabados kikapott

Sport, 2021.03.19

Szekér Szimonetta és Szabados Zsófia is elveszítette első mérkőzését, ezzel a kvótaszerzési esélyét is az európai birkózók BOK Csarnokban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén, melyen a szabadfogású Kuramagomedov Murad a vigaszágon győzött, így délután a bronzmérkőzésen lép majd szőnyegre.

A viadal második versenynapján a nők is megkezdték szereplésüket, a mezőnyben négy magyarral.

Elsőként a BHSE sportolója, Szekér mutatkozott be az 53 kilogrammosok nyolcaddöntőjében az azeriek ifjúsági olimpiai ezüstérmese, Leyla Gurbanova ellen. A meccs esélyese egyértelműen az azeri sportoló volt, Szekér azonban végig keményen küzdött, jól tartotta magát. A magyar tehetség bátran próbálkozott, kísérleteit azonban sokáig nem koronázta siker, míg Gurbanova kétszer is levitte őt és a hajráig biztosan vezetett. Az utolsó fél percben viszont Szekér egy jó lábra támadással 4-3-ra csökkentette hátrányát és az utolsó pillanatig igyekezett fordítani, de nem járt sikerrel.

A még junior korú Szabados Noémi (68 kg) nem kezdett jól a litván Európa-bajnoki bronzérmes Danute Domikaityte ellen. A rivális hat pontot is csinált rajta az első menetben, így nagyon nehéz helyzetből, 6-1-es hátrányból kezdte a második felvonást, melynek közepén egy szép ledöntéssel sikerült felzárkóznia, 6-5 után azonban jött egy újabb litván mögékerülés, ami eldöntötte a meccset (5-8).

A nőknél Barka Emese (57 kg) és Németh Zsanett (76 kg) lesz még érdekelt a tornán, melyen minden súlycsoportban az első kettő jut olimpiai kvótához.

A szabadfogásúaknál a már tulajdonképpen tét nélküli vigaszági küzdelmekkel folytatódott a verseny, melyen három magyar volt érdekelt. Közülük a csütörtökön bosszantó vereséget szenvedett Kuramagomedov Murad (74 kg) tusgyőzelmet aratott, a nehézsúlyú Ligeti Dániel (125 kg) viszont kikapott, míg Korcsog Milán (97 kg) az első menet után vállsérülés miatt feladta mérkőzését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!