TV műsor

Óriási a merítési lehetőség a női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint

Sport, 2021.04.07

Óriási a merítési lehetőség Magyarországon Margret Kratz, a női labdarúgó-válogatott három hete kinevezett szövetségi kapitánya szerint, hiszen kilencven a 22 év alatti játékos az első osztályban.

A Kossuth Rádiónak a német szakember elárulta: három oka volt a felkérés elvállalására.

"Először is, számomra nagy kihívást jelent a lehetőség, hogy egy olyan nemzetnek segítsek, mint a magyar. Komoly célom, hogy a világranglistán jelenleg 43. válogatottat a 24., vagy annál is jobb helyre vezessem. Nemcsak fejleszteni szeretném a magyar női labdarúgást, hanem néhány éven belül egy nagy tornára is eljuttatni" - fejtette ki. Második okként felidézte, korábban már járt Magyarországon, ahol adott "a minőség, a professzionalizmus, a felszerelések és a lehetőségek".

"Ezzel nemcsak fejlődni lehet, hanem ki lehet tűzni komoly célokat, amiket meg is lehet valósítani" - vélekedett.

Harmadik okként pedig a személyes fejlődést nevezte meg.

"Sok jó ajánlatot kaptam már életem során, de soha nem volt igazán bátorságom kipróbálni magamat külföldön. Minden játékosomnak azt tanácsoltam, ha lehetősége van a javulásra, a fejlődre valahol máshol, akkor menjen, és csinálja. Én ezt eddig nem tettem, most 59 évesen, hosszas gondolkodás után döntöttem így, és azt hiszem, jól tettem" - fűzte hozzá. Kratz Markó Edinát követi a szövetségi kapitányi poszton, aki az Izland elleni Európa-bajnoki selejtezőt követően mondott le posztjáról decemberben, hét év és 89 mérkőzés után.

A német tréner kiemelte, meggyőződése, hogy a nemzeti csapat négy-hat éven belül képes eljutni egy nagy tornára, és bár a két év múlva esedékes világbajnokságról "még korai gondolkodni, de az azt követő Eb-re mindenképpen törekedni kell, és hat év múlva egy világbajnoki szereplésnek már reálisnak kell lennie".

Hangsúlyozta, Magyarországnak kilencven 22 év alatti játékosa van az első osztályban.

"Ez óriási merítési lehetőség, máshol alig van ilyen. Általában az idősebb vagy középső korosztály játszik. Rengeteg tehetség van, láttam őket. Egy picit fel kell rázni a játékosokat, vezetni és fejleszteni kell őket, de nagy lehetőséget látok bennük."

A kiválasztás kapcsán kiemelte a kiépített megfigyelőrendszer szükségességét. Németországot hozta fel példaként, ahol 21 regionális egység van, az ottani trénerek figyelik a játékosokat, és ők választják ki a legjobbakat az adott térségben. Ezután ők versenyekre utaznak, és csak ezen a szinten jelennek meg a Német Labdarúgó Szövetség edzői, és keresik a legjobbakat. Leszögezte: a felnőtt válogatottban csak a magyar vagy európai pontvadászatokban szereplő futballisták kapnak majd szerepet.

Margret Kratz volt a német edzőképzésben az első nő, aki B-licences tanfolyamokon férfi edzőket képzett. Mint mondta, a korábban kevésbé elfogadott, figyelmen kívüli női futball fejlődik, noha a férfiakhoz képest fizetésben, nézőszámban és a sajtómegjelenésben is óriási a különbség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!