Öttusa vk-döntő - Érmeket remélnek a kapitányok Székesfehérváron - ELŐZETES

Sport, 2021.05.11

Kállai Ákos, a nők és Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya is azt várja, hogy a magyar versenyzők harcban legyenek a dobogós helyekért, érmeket szerezzenek az öttusázók világkupa-döntőjén, amely csütörtöktől vasárnapig tart Székesfehérváron.

A legutóbbi nemzetközi versenyen, az április közepén rendezett második szófiai világkupán két magyar is a női verseny élmezőnyében végzett: Gulyás Michelle győzött, Alekszejev Tamara pedig hatodik lett. Kállai Ákos örülne, ha a vk-döntőben is sikerülne hasonló eredményt elérni, de nem ezt tartja legfontosabbnak.

"Elégedett lennék egy éremmel és egy további előkelő helyezéssel, de ennél fontosabb, hogy minél több pontot gyűjtsenek a versenyzők, és így többen is kvótát szerezzenek, még akkor is, ha ezzel az én döntésem lenne nehezebb, hogy kit is nevezzek olimpiai indulónak" - mondta az MTI-nek. Hozzátette, természetesen figyeli, hogy a versenyzők előre léptek-e abban a számban, amelyben fejlődniük kellett, stabilizálták-e a teljesítményüket.

"Nagyon fontos, hogy tudatosan versenyezzenek a lányok, mint ahogy Gulyás Michelle tette szófiai győzelmekor" - folytatta a kapitány, aki arról is beszélt, hogy a már kvótás, ám március végén térdműtéten átesett Kovács Saroltánál elhárították a műtétből fakadó érrendszeri problémát, és szigorú orvosi kontroll mellett hétfőn elkezdte felépíteni az edzéseit.

A vk-döntőben a sorozat korábbi állomásain elért eredményei alapján egyéniben Gulyás és Alekszejev mellett Guzi Blanka indul, a vasárnapi vegyes váltóra pedig Réti Kamillát nevezte Kállai Ákos.

A magyar férfiak is jól szerepeltek az idény világkupa-versenyein, ami bizakodással tölti el Martinek Jánost.

"Jó formában versenyeztek a fiúk, és ez reményt ad arra, hogy a világkupa-döntőben is az érmekért küzdők között lesznek" - mondta, majd azzal egészítette ki, hogy dobogós helyre nagyobb esélye a két rutinos versenyzőnek, a szófiai két világkupán ezüst- és bronzérmes Kasza Róbertnek, illetve az első szófiai állomáson tizedik, a koronavírus-járvány miatti egyéves kényszerszünet előtt, tavaly Kairóban győztes Marosi Ádámnak van. A pontversenyben is ők állnak előkelő helyen, Marosi második, Kasza harmadik, de Kardos Bence is kvótaközelben van pontjai alapján.

"Az első világkupa-döntőjében szereplő Kardos Bencétől tisztes helytállást várok. Az ő kritikus száma a vívás, ha az jól sikerül, meglepetésre is képes lehet" - magyarázta a kapitány, aki mindenkinél az összteljesítményt figyeli, azon belül pedig a vívást és a kombinált számot különösen, illetve hogy miben kell javulniuk a versenyzőknek a világbajnokságig. A vegyes váltóban a világkupa-döntőről egy ponttal lemaradt Bereczki Richárdot indítja.

A székesfehérvári versenyen csütörtökön a nők és a férfiak számára is a körvívást bonyolítják le, majd pénteken a női, szombaton pedig a férfi verseny fő része következik. Ez a lebonyolítás megegyezik az olimpiai programmal. A vk-döntő vasárnap a vegyes váltóval zárul. A viadalon 1,5-ös szorzóval lehet pontokat kapni a helyezésekért, már csak emiatt is fontos a jó szereplés az olimpiára igyekvők számára.

A magyarok közül egyelőre Kovács Sarolta és Demeter Bence rendelkezik kvótával. Öttusában kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet közvetlenül tokiói részvételi jogot szerezni, a 36-36 fős férfi és női mezőnyt pedig majd az olimpiai kvalifikációs ranglistáról töltik fel. A tokiói játékokon egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többnek lesz jogosultsága, az adott nemzeti szövetség határoz.

A vk-döntő után a világbajnokságra - melyen közvetlen kvótát is osztanak - Kairóban kerül sor június 8-tól 14-ig.

A sportág hazai történéseihez tartozik, hogy a héten új céggel bővült a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) támogatóinak a köre: hétfőn egy évre szóló szponzori szerződést írt alá Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, valamint Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója. A Magyar Sport Házában megkötött megállapodás értelmében a gyógyszeripari cég termékszolgáltatással segíti a versenyzők felkészülését, negyven utánpótláskorú és felnőtt öttusázó jut vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítőkhöz, valamint az idén már Béres Magyar Kupa-futam néven zajló versenysorozat dobogósai a gyógyszeripari vállalat ajándékcsomagjait vehetik át az eredményhirdetés során.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!