Öttusa vk-döntő - Marosi Ádám legjobb magyarként nyolcadik

Sport, 2021.05.16

A férfimezőny legjobb magyarjaként Marosi Ádám a nyolcadik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának székesfehérvári döntőjében. Kardos Bence 24., Kasza Róbert 35. lett. Győzött a francia Valentin Prades.

Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár A fináléban a vk-állomásokon elért eredmények alapján lehetett elindulni, a 36 résztvevő számára nem rendeztek selejtezőt, ugyanakkor a döntőt az olimpiai lebonyolításnak megfelelően két részre bontották. A körvívásra csütörtökön, a verseny többi részére pedig szombaton került sor.

A két nappal korábbi nyitány a magyarok számára nem sikerült. A legjobban Marosi vívott, ő pozitív mérleggel zárt, 19 ellenfelét legyőzte és 16-tól kapott ki, de így is csak 18. lett. Kardos és Kasza 11 sikeres asszóval fejezte be a vívást, ami különösen utóbbinak volt komoly hátrány, mivel neki ez az egyik erős száma.

A szombati nap a 200 méteres úszással kezdődött, ebben 2:02.58 perccel Kardos a második helyen zárt, Marosi a kilencedik, Kasza a 14. helyet szerezte meg. A lovaglás mindhárom magyarnak jól ment, Kasza és Marosi nem hibázott, utóbbi időtúllépésért kapott két pont levonást, és Kardos is szépen ment végig a pályán.

A londoni olimpián bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi nyolcadik volt három szám után, és ezt a pozícióját meg tudta őrizni a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futás során, pedig nem mindegyik lövősorozata volt zökkenőmentes. A bő élcsoportos helyezésével elégedett lehetett, ezzel tovább javította esélyét az olimpiai kvótaszerzésre.

A másik két magyar a kombinált szám után is maradt a mezőny harmadik harmadában.

"Marosi Ádám jól kezdett a páston, és ezen felbuzdulva annyira akarta a győzelmeket, hogy görcsössé vált, és vereségszériák is becsúsztak a teljesítményébe" - kezdte értékelést az MTI-nek Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya, majd hozzátette, hogy az erős mezőnyben így is elfogadható a rutinos versenyző vívóteljesítménye, ráadásul később jól úszott és jól is lovagolt.

"A kombinált számban nagy darálás, kemény csata folyt pályán. A nyolcadik helyét megtartotta Ádám, és nagyon értékes pontokat szerezve a ranglistán tovább erősítette olimpiai kvótás helyét" - hangsúlyozta a kapitány.

Martinek János szerint a fiatal Kardos Bence vívása még mindig nem érett meg a felnőttmezőnyre, sok rutint kell még szereznie a páston.

"Szokás szerint jól úszott, a lovaspályán egy akadályt vert, ami minden lovaglásba belefér. A kombinált számban a tőle megszokott teljesítményt hozta. Az is nagy fegyvertény tőle, hogy bejutott a világkupa-döntőbe" - hangsúlyozta a szövetségi kapitány, aki a másik rutinos versenyző, Kasza Róbert vívását abszolút csalódásnak nevezte.

"Robi szét volt esve, késve reagált a páston. Nem azt a versenyzőt láttuk, aki a két szófiai versenyen érmet nyert" - vélekedett a szakvezető, majd a többi számot úgy értékelte, hogy Kasza jól úszott, hibátlan, szép lovaspályát tejesített, a kombinált számban pedig ebben a helyzetben erre volt képes.



Eredmények, férfi verseny:

------------------------

Valentin Prades (francia) 1479 pont
2. Thomas Toolis (brit) 1475
3. Luo Su-aj (kínai) 1471
...8. Marosi Ádám 1463
...24. Kardos Bence 1408
...35. Kasza Róbert 1334


A székesfehérvári versenyen pénteken, a női versenyben Gulyás Michelle bronzérmet szerzett. A vk-döntő vasárnap a vegyes váltóval zárul. A viadalon 1,5-ös szorzóval lehet pontokat kapni a helyezésekért az olimpiai ranglistára.

A magyarok közül egyelőre Kovács Sarolta és Demeter Bence rendelkezik kvótával. Öttusában kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet közvetlenül tokiói részvételi jogot szerezni, a 36-36 fős férfi és női mezőnyt pedig majd az olimpiai kvalifikációs ranglistáról töltik fel. A tokiói játékokon egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többnek lesz jogosultsága, az adott nemzeti szövetség határoz.

A vk-döntő után a világbajnokságra - melyen közvetlen kvótát is osztanak - Kairóban kerül sor június 8-tól 14-ig.
(MTI)

Galériánk

Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár Öttusa világkupa - Döntő - Székesfehérvár
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!