Pályakerékpáros vb - Borissza Johanna bátor versenyzéssel közel állt a jó eredményhez scratch-ben

Sport, 2021.10.20

Borissza Johanna bátran versenyzett, ám végül huszadikként zárt női scratch-ben a roubaix-i pályakerékpáros világbajnokság szerdai nyitónapján.

A 24. születésnapját kedden ünneplő Borissza közösségi oldalán a versenyt megelőzően kiemelte: húsz évvel Szabolcsi Szilvia után szerzett ismét kvótát magyar női versenyző világbajnokságra.

A 10 kilométeres táv háromnegyedéig nem igazán volt magas tempó a scratch-ben, nyolc körrel a vége előtt indított támadást az október eleji Eb-n a számban 17. Borissza, aki épphogy lemaradt az utánaeredő és őt megelőző Martina Fidanza szélárnyékáról. Ez később döntőnek bizonyult, mivel az olasz versenyző megnyerte a számot, míg ugyan Borissza öt körön keresztül tudta tartani magát az egyre növekvő tempót diktáló mezőny előtt, az utolsó körre utolérték, így végül utolsó helyen ért célba.

Csapatsprintben immár a nőknél is háromfős sorok indultak, hasonlóan a férfiakhoz. A háromkörösre növelt távon a címvédő és az olimpiai ezüstérmes duóból összeállt német trió világcsúcsot tekert a selejtezőben (46.511 mp) és az elődöntőben (46.358) is, majd a fináléban a nagy rivális oroszok felett is rekordidővel diadalmaskodott (46.064).

A férfiaknál a számban címvédő, olimpiai és Európa-bajnok holland trió a várakozásoknak megfelelően begyűjtötte az aranyérmet.


Eredmények:

női scratch, világbajnok:

------------------------
Martina Fidanza (Olaszország)
2. Maike van der Duin (Hollandia)
3. Jennifer Valente (Egyesült Államok)
...20. Borissza Johanna


női csapatsprint, világbajnok:

-----------------------------
Németország (Emma Hinze, Pauline Grabosch, Lea Sophie Friedrich) 46.064 mp - világcsúcs
2. Oroszország
3. Nagy-Britannia


férfi csapatsprint, világbajnok:

-------------------------------
Hollandia (Roy van den Berg, Harrie Lavreysen, Jeffrey Hoogland)
2. Franciaország
3. Németország
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!