Paralimpia 2020 - Az MPB elnöke minden idők legjobb magyar eredményét szeretné elérni

Sport, 2019.12.29

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legjobb eredményét szeretné elérni a 2020-as tokiói paralimpián.

Szabó László az M1 aktuális csatorna Ma Reggel című műsorában emlékeztetett arra, hogy már 11 magyar sportolónak van kvótája a jövő évi paralimpiára, de több esetben már csak a hivatalos visszaigazolást várják. Sok sportágban pedig még javában tart a kvótákért zajló küzdelem, közöttük akad olyan, amelyekben júniusi végéig lehet kvótákat szerezni.

Hozzátette: az orosz sportolók kizárása alaposan felboríthatja a kvótaszámítások rendszerét. Emlékeztetett: utóbbira már az előző, 2016-os riói olimpia előtt is volt példa, és a magyarok is kaptak az emiatt újraosztott kvótákból.

"Azt mondtam a sportolóinknak, a szakembereinknek, a szövetségi kapitányainknak, hogy minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legjobb eredményét szeretnénk elérni Tokióban. Erre már csak pici esély van, de ez esély még megvan. És amíg látom ezt az esélyt, addig erre sarkallom a sportolókat" - nyilatkozta Szabó László.

Hozzátette: nagyon szomorú lenne, ha a magyar sportolók nem nyernének a paralimpián legalább négy aranyérmet.

"Szerintem ez nem is nagyon elképzelhető. Nagyon erős és büszke csapatunk lesz, amelyben felkészült sportolók szerepelnek" - mondta. Hangsúlyozta: a paralimpiák történetében a magyar csapat részéről eddig 24 érem a rekord, amelyet egy versenyen gyűjtöttek.

"Remélem, hogy el tudunk jutni akár ide is. Rióban 18 érmünk volt, sok minden befolyásol persze bennünket, de valahol azt szeretném, ha legalább a kettő között lennénk" - nyilatkozta.

Kiemelte: reményei szerint 2020-ban olyan sportágban is indul majd magyar a paralimpián, amelyben korábban nem. Az elnök azt is nagyon fontosnak tartja, hogy ne csak mélyítsék, hanem szélesítsék is a parasportot.

"Ne csak egyre többen legyenek sikeresek, hanem az is fontos, hogy egyre több sportágban - közölte. - Rióban hat sportágban szereztünk érmet és kilencben pontot. Szeretném, ha ez is több lenne: nem hat, hanem hét, és nem kilenc, hanem tíz, vagy tizenegy."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!